Egy átlövés döntött a ráadásban, kikapott a CFR a Szuperkupa-mérkőzésen

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2025.07.05. 21:34
null
Fotó: Imago Images
Vereséggel hangolt a csütörtöki, paksi Európa-liga-selejtezőre a kolozsvári CFR, a Román Kupa győztese szombat este a 91. percben esett góllal bukta el az FCSB elleni Szuperkupa-találkozót.

A kolozsváriaknál ezúttal sem lépett pályára a szlovákiai U21-es Európa-bajnokságot végigjátszó, ezért hosszabb pihenőt kapó gólkirály, Louis Munteanu, de hiányzott az eltiltását töltő Meriton Korenica, valamint a sérült balhátvéd, Simao Rocha is – utóbbi valószínűleg Pakson sem tud játszani. A kezdő tizenegyben egyetlen új igazolás sem kapott helyet, Dan Petrescu vezetőedző jól ismert embereire épített a bajnok ellen.

A több mint 20 ezer nézőt vonzó bukaresti összecsapáson mindkét csapat nehezen lendült játékba, és az első félidőben inkább csak a bajnoknak voltak igazi helyzetei – a legnagyobbnál Florin Tanase a lécet találta el. Szünet után az éppen csak beálló Denis Politic átlövését a takarások miatt későn észlelte Hinrich Ottó, és a labda a jobb alsó sarokban kötött ki. A CFR a 65. percben hasonló góllal egyenlített, amikor a szintén csereként beálló Alin Fica lőtte ki 18 méterről a jobb alsót. Amikor pedig már mindenki a 11-eseket várta (a román Szuperkupában nincs hosszabbítás), egy kisszöglet után a bukaresti balhátvéd, Riszto Radunovics lőtt 25 méterről, hajszálpontosan a bal alsóba, megnyerve a serleget csapatának.

ROMÁN SZUPERKUPA
FCSB–CFR 2–1 (Politic 48., Radunovics 90+1., ill. Fica 65.)

 

Legfrissebb hírek

Bevetésre kész a kolozsváriak gólkirálya a Paks ellen

Európa-liga
8 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
17 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
22 órája

Ezt a huszonhárom labdarúgót nevezte a Paks a CFR elleni El-párharcra

Európa-liga
2025.07.08. 10:40

Szondi Zoltán: A CFR-nek 90, a Paksnak 10 százalék esélye van a továbbjutásra

Európa-liga
2025.07.01. 16:20

Nem bírt a Loki a kolozsvári csapattal Ausztriában

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 20:39

Cseh csapatot győzött le a Paks Európa Liga-ellenfele

Minden más foci
2025.06.28. 20:19

Döntetlent játszott második felkészülési mérkőzésén a Paks Európa-liga-ellenfele

Minden más foci
2025.06.26. 20:50
Ezek is érdekelhetik