A DAC az európai kupaszereplésért meccsel

D. T.D. T.
2025.05.23. 08:13
null
Csinger Márk úgy érzi, hogy a Zólyombrézó ellen sikeres lesz a Dunaszerdahely (Fotó: Imago Images)
A Konferencialiga-rájátszás döntőjében a DAC a Zólyombrézót fogadja, amelynek a bajnokságban elszenvedett vereségért is visszavágna.

Utolsó találkozójára készül az 2024–2025-ös idényben a DAC, amely a dunaszerdahelyi Mol Arénában pénteken a Zólyombrézót fogadja. Nagy a tét: a győztes csapat indulhat a Konferencialiga 2025–2026-os kiírásának selejtezőjében. A kuparészvételért kiírt rájátszás elődöntőjében a DAC 2–1-re legyőzte a Nagymihályt, míg a Zólyombrézó kisebb meglepetésre tizenegyesrúgásokkal nyert Kassán.

„Együtt néztük a csapattal kedd éjszaka a Kassa mérkőzését, és úgy voltunk vele, hogy nekünk mindegy, melyik csapat jut tovább, de az fontos, hogy pénteki ellenfelünknek plusz harminc percet kellett játszania – mondta a Nemzeti Sportnak Csinger Márk, a DAC középhátvédje. – Nagyon nehéz volt a tavaszi idény, és kevés hiányzott, hogy a harmadik helyen zárjunk, de így is sorozatban nyolcadszor léphetünk ki az európai kupaporondra.”

A Zólyombrézó kellemetlen, agresszív futballt játszik. Ugyan tavasszal nem szerepelt jól (két győzelem, hét döntetlen, öt vereség), a klub történetében először juthat a Konferencialigába. Köszönhető ez annak is, hogy a Niké Liga utolsó fordulójában az volt az érdeke, hogy vereséget szenvedjen Nagyszombatban. Ezt „el is érte” a vasgyári klub, amelynek kezdőjében nagy többségében fiatal, tapasztalatlan játékosok léptek pályára. Egyébként a Zólyombrézó a DAC egyetlen tavaszi ellenfele, amely le tudta győzni, és amely pontot tudott szerezni a Mol Arénában.

„Ez újabb motiváció, szeretnénk sport­emberhez méltón visszavágni a Zólyom­brézónak, de ehhez maximális koncentrációra lesz szükség, nem inoghatunk meg, és ha ez történik, akkor hazai pályán győzhetünk” – mondta még Csinger Márk. 

A BioTechUSA partnerségi együttműködésre lépett a DAC-cal, ezzel az FC Barcelona után a szlovák élvonalban szereplő csallóközi csapat lett a második olyan nemzetközi futballklub, amellyel ilyen jellegű megállapodást kötött a kizárólag magyar tulajdonban lévő vállalat. Az együttműködés keretében a táplálékkiegészítőket gyártó cég a terméktámogatáson kívül szakértői konzultációval és sporttáplálkozással kapcsolatos edukációs tevékenységgel segíti a dunaszerdahelyi együttest. Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója a következőket mondta a megállapodásról: „A modern futballban a részletek döntik el a mérkőzéseket, ilyen a játékosok táplálkozása és regenerációja is. Az együttműködésünk célja, hogy futballistáink minden téren professzionális támogatást kapjanak, és így még magasabb szinten teljesítsenek.”
Táplálkozás, regeneráció: a DAC a Barcelona nyomába lépett

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ
18.00: DAC 1904–Zólyombrézó – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2026.07.22. 17:56

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
2026.07.22. 11:53

Felkészülés: a DAC legyőzte a Bolton Wandererst

Minden más foci
2026.07.17. 20:34