Összevissza-állítás – Deák Zsigmond jegyzete

Talián – Zayka, Gál R., Lohvincsuk, Prihoda – Doloh, Kamisanov (Bondaruk, 86.) – Maksajev (Sztratan, 67.), Kolesznik, Sved – Kucsinszkij (Zagijev, 81.). Ezt az összeállítást valószínűleg nem fogom úgy megtanulni, mint Moldova György verhetetlen tizenegyét (Tirnauer – Ásó, Kapa – Steinitz, Jascsák, Podhola – Sipőcz, Kohn Géza, Halász, Vadász, Madarász), esetleg a 90-es évek eleji Kazincbarcikáét, már Lipcsei Péter nélkül (Májer – Szabó, Sztahon, Planéta – Balogh, Kondás, Hauberger, Asszony – Ternován, Csipke, Deszatnik), mindenesetre szemet szúrt. Múlt héten ugyanis a Tarpa Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei első osztályú futballcsapata így állt ki a Gödöllő elleni döntőre az Amatőr (leánykori nevén Szabad Föld) Kupáért, amelyet, ugye, a Magyar Kupában legtovább jutó amatőr klubok vívnak egymással. Mint látszik, a Rákóczi-szabadságharc egyik híres alakja, Esze Tamás szülőfalujának gárdája szinte csak ukrán játékosokat szerepeltetett, tudjuk be ezt egyrészt a határ közelségének, másrészt a történelem sodrásának (lásd még az orosz–ukrán háború miatti exodust).

Természetesen önmagában nem a Tarpa összeállítása miatt lesz jobb vagy rosszabb a magyar labdarúgás, de mondjuk a vármegye I mellett az NB I-ben olvasni kizárólag idegen neveket már nem annyira szívderítő. Nincs is így, s az már az MLSZ számára szintén nyilvánvaló, hogy az akadémiai rendszer nem ontja úgy magából a hazai tehetségeket, amennyire kellene, amennyire a befektetett erőforrások alapján reális lenne. A szövetség május kilencedikei tisztújító közgyűlése elé beterjesztendő reformelképzelések ismertté válása és a keddi Football Forum Hungary elnevezésű rendezvény újra felélénkítette a szakmai vitát, hogy miként lehetne hatékonyabbá tenni az utánpótlásképzést, s ezáltal közvetve erősebbé válogatott és klubfocinkat.

A sportág egész világot átszövő nemzetközi piacát ismerve nyilván utópisztikus gondolat tisztán magyar csapatokat vizionálni az NB I-be, ám az NB II-be már nem, s ezt tartalmazza is az MLSZ 2030-ig tervezett koncepciója, mármint, hogy ehhez kötnék a szövetségi támogatást, no meg ahhoz, hogy a másodosztályban csak magyar edzőket alkalmazzanak (most majdnem így van). Az élvonalban öt hazai játékos „érne” MLSZ-től jövő pénzt, persze amíg Révész Attila Kisvárdáról részben joggal mondhatja azt, mint most a fórumon, hogy „minket meg akarnak erőszakolni, de nincs elegendő magyar játékos”, addig nehéz. Pedig nem kell feltalálni a meleg vizet, csak körbenézni a térségben vagy Belgiumban, ahol bevált a maguk szisztémája.

Ám az is nyilvánvaló, ha a Ferencváros mellé még egy-két klub felzárkózna a nemzetközi porondon, a válogatott pedig üzembiztosan kijutna az Európa-bajnokságra és mondjuk minden második vb-re, akkor a közvélemény, a szurkolók számára teljesen mindegy lenne, részleteiben milyen a magyar futball rendszere. Mert jól működne, s ennek elérése nem utópia. 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!