DAC–Kassa ütközet lesz vasárnap a negyedik helyért

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2025.04.19. 16:50
null
Fotó: FC DAC
Húsvétvasárnap magyar többségi tulajdonú klubok csapnak össze a dunaszerdahelyi Mol Arénában a Nike Liga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában, a 2025-ben még veretlen, negyedik Dunaszerdahely az ötödik Kassát fogadja.

A dunaszerdahelyi öltözőben is téma volt a múlt heti 2–2-es pozsonyi meccs.

„Nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült három pontot szereznünk. Ha a 75. percben két góllal vezetünk, be kell húznunk a meccset. Főleg a hazaiak magyargyalázasa miatt is jó lett volna győzni. Felfoghatatlan, hogy a 21. században ilyen megtörténhet. A mi csapatunkban vegyes nemzetiségű játékosok vannak, de soha senki sem szidta a másikat. A toleranciának, az elfogadóképességnek mindig az első helyen kellene lennie – kezdte lapunknak Csinger Márk, aki a novemberi súlyos térdsérülése után már teljes mértékű munkát végez. A már említett Slovan elleni összecsapáson már kerettag volt, pénteken pedig a szlovák másodosztályú Somorjában 139 nap kihagyás után játszott egy félidőt az Aranyosmarót ellen. – Az elején egy kicsit szokatlan volt, mégiscsak hosszú időt hagytam ki. Úgy gondolom, fokozatosan belejöttem. Figyeltem a mozdulataimat, de az idő múlásával már csak a játékra koncentráltam. Sajnos kikaptunk, de örülök, hogy jól éreztem magam a pályán, a térdem rendben volt. Nagyon remek érzés volt, hogy a hosszú kihagyás után ismét tétmeccset játszhattam.”

A magyar játékos a vasárnapi, Kassa elleni meccsen is ott lesz a DAC keretében.

„A megszokottnál egy nappal tovább tartott a felkészülés, több kemény edzést vezényelt a szakmai stáb. Tudatában vagyunk, hogy nagyon fontos találkozó vár ránk. Az ellenfél ott van közvetlenül mögöttünk, mi azonban meg szeretnénk tartani a negyedik helyünket. Nemrég Kassán az utolsó pillanatban egyenlített ki a hazai csapat, amely így elvett tőlünk két pontot. Vasárnap mindenképpen győznünk kell, hogy közelebb kerüljünk a negyedik hely megszerzéséhez” – mondta a magyar labdarúgó.

Ősszel a Kassa 3–1-re győzött a Mol Arénában.

„Akkor egy szétesett társasággal találkoztunk, az egész meccsen domináltunk – mondta lapunknak Geri Ádám, az FC Kassa igazgatója. – Vasárnap egészen más DAC vár ránk. Izgalmas, magas színvonalú találkozót várunk. Bízom benne, hogy sokan lesznek a lelátón és a hangulat még emeli az összecsapás színvonalát. Tudatában vagyunk, hogy mit jelentene a negyedik hely megszerzése, a Konferencialiga a tét. A csapatunk a szombati átmozgató edzés után elutazott Dunaszerdahelyre, ahol maximálisan összpontosít a vasárnapi találkozóra.”

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
9 órája

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
12 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
16 órája

Geri Ádám lett az Év sportszemélyisége Szlovákiában

Minden más foci
2025.09.08. 14:52

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55
Ezek is érdekelhetik