Socca-vb: zűrzavar a magyarok meccsén Maszkatban

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
• Maszkat
Vágólapra másolva!
2024.12.02. 16:30
Sóron Tiborral (fehérben) nem bántak kesztyűs kézzel a tunéziai védők (Fotó: International Socca Federation)
Tragikomikus jelenetekkel, döntésekkel ért véget hétfőn, az Ománban zajló socca világbajnokságon a Magyarország–Tunézia összecsapás. Az észak-afrikai csapat a meccs hosszabbításában levonult a pályáról, de a vb versenybizottsága mégsem hozta meg azonnal a döntést, hogy a három pont a mieinké.

Lassan csordogált az idő a szombat éjszakától a magyar válogatott számára hétfő délutánig, Huszty Dánielék a vasárnapi óceánparti séta mellett igazából végig a szállodában pihentek, készültek, regenerálódtak, mindössze vasárnap este ruccantak ki a maszkati stadionba, hogy megnézzék déli szomszédaink Dél-Afrika elleni meccsét. 

Hétfőn viszont egy észak-afrikai együttes várt ránk, nevezetesen Tunézia, amely két vereséggel érkezett a magyar válogatott elleni mérkőzésbe, a papírforma alapján könnyebb összecsapás várt mieinkre, mint a nyitányon. Szerencsére kellemesen mozgott a levegő, néha egy-egy felhő el is takarta a napot, így kínzó hőség nem befolyásolta a csapatokat. 

A kezdéskor még senki nem gondolta, mi fog történni bruttó ötven perc múlva. Távirati stílusban a meccsről annyit, hogy a magyar csapat nem játszott jól, rengeteg védekezési hibát követett el, s bár a tunéziai csapat játéktudásban elmaradt a mieinktől, dinamizmusban felülmúlta, és végig életveszélyesen kontrázott. Változatos volt az összecsapás, az afrikaiak szerezték meg a vezetést, aztán három góllal mi következtünk, de ezt követően a tunéziaiak fordítottak, és vezettek 4–3-ra. A mieink a hosszabbításban egyenlítettek, ám a rivális hevesen reklamált, hogy szerintük lejárt az idő, de mivel ebben a sportágban futó óra van, így játékvezetői síp zárhat csak le egy meccset. A középkezdéshez még felállt az ellenfél, amelynek a vezetői leparancsolták a játékosokat a pályáról, és ekkor mindenki azt hitte, hogy a tunéziaiak ezzel el is bukták a találkozót, és azt 3–0-val majd a javunkra írja a versenybizottság. 

Érthetetlen módon ez eddig nem történt meg, a szervezők a pályán elért eredményt akarták jóváhagyatni elkerülve a nagyobb botrányt, végül arra jutottak, meg kell tárgyalniuk az esetet és a magyarokat majd értesítik a döntésről, amely ellen fellebbezhetnek. 

Ami biztos: ebben az esetben egyetlen más sportágban sem születhetne más döntés, mint a vétlen félnek adni a pontokat, a mieink viszont egyelőre bizonytalanságban várják, mi lesz az eset kimenetele. 

SOCCA VB, OMÁN
H-csoport
Magyarország–Tunézia 4–4-nél félbeszakadt.

 

Legfrissebb hírek

Socca-vb: Fortuna elfordult a magyaroktól – a mieink szétlövésben búcsúztak

Minden más foci
21 órája

Socca-vb: megint egy német akadály

Minden más foci
2025.12.05. 17:07

Socca-vb: Marokkó is kipipálva, jönnek a németek

Magyar válogatott
2025.12.04. 07:08

Egy gól elég volt Honduras ellen a socca vb-n

Magyar válogatott
2025.12.02. 06:57

Nézze a socca-vb-t az NSO Facebook-oldalán! A brazilokkal kezdünk

Minden más foci
2025.11.29. 09:11

Socca-vb: kijelölték a magyar keretet

Magyar válogatott
2025.11.21. 15:42

Jövő pénteken kezdődik a socca-világbajnokság – a magyar válogatott is ott lesz Mexikóban

Magyar válogatott
2025.11.19. 19:11

A brazilokkal is játszik a magyar soccaválogatott a mexikói vb-n

Minden más foci
2025.11.18. 20:35
Ezek is érdekelhetik