Socca-vb: a magyar válogatott könnyed győzelemmel nyitott Nigéria ellen

B. O. B.B. O. B.
2026.08.29. 11:32
null
A mieink az esseni vb 1. fordulójában Nigéria ellen léptek pályára (Fotó: Socca Hungary)
Szombat délelőtt a magyar válogatott számára is elkezdődött az Essenben zajló 2026-os socca-világbajnokság. Az 5+1-es szakág képviselői fölényes győzelemmel nyitottak Nigéria ellen.

 

Egyértelműen esélyesként lépett pályára a magyar soccaválogatott – Szacskó – Harnisch, Éles, Rábold, Szabó D., Szabó B. Csere: Iváncsik (kapus), Csiba, Kovács K., Szabó M., Bakó, Huszty – Nigéria ellen, amelynek nincs jelentős eredménye még ebben a szakágban, a mieink viszont májusban az Európa-bajnokságon negyedik helyen zártak.

Azóta átalakult a csapat, a szövetségi kapitány, Rozman Sándor egészségügyi okok miatt távozott, a korábbi csapatkapitány, Huszty Dániel játékos-edzőként, Cservenyák Ádám segítségével irányítja az együttest. A Németországban szereplő alakulatba több újonc is bekerült, néhány alaptag munkahelyi elfoglaltság vagy sérülés miatt nem lehet ott Essenben.

Mindenesetre a nyitó mérkőzésen egyáltalán nem látszott, hogy ne lenne összeszokva a korábbi futsalválogatott, Harnisch Ákos vezérelt társaság, egy gyors gól után is végig irányította a meccset, és főleg a szünet után domborodott ki a tudásbeli különbség, Rábold Richárdék szebbnél szebb gólokat szereztek és kiütötték az afrikai alakulatot. A folytatásban hétfőn, 14 órakor Uruguay, aztán a csoportban zárásként szerdán, 21 órától Albánia lesz az ellenfél. 

A világbajnokságon szereplő magyar csapat

SOCCA VILÁGBAJNOKSÁG, ESSEN

F-csoport. 1. forduló
Magyarország–Nigéria 8–1 (2–0). 
G: Harnisch (3., 40.), Szabó D. (17., 34.), Rábold (23., 30.), Bakó (27.), Kovács K. (36.), ill. Boka (27.). 
A csoport másik mérkőzésén
Albánia–Uruguay 1–0

 

Legfrissebb hírek

Alulmaradt a kazahokkal szemben, nem jutott be a nyolc közé a magyar válogatott a socca-vb-n

Magyar válogatott
2026.09.04. 21:20

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
2026.09.03. 23:32

Socca-vb: angol–magyar lesz a nyolcaddöntőért

Minden más foci
2026.09.02. 22:34

Socca-vb: a továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.08.31. 16:12

Socca-vb: összeállt a magyar válogatott kerete, csoportelsőségre hajtanak Essenben

Magyar válogatott
2026.08.24. 19:27

Huszty Dániel irányítja a magyar válogatottat a socca-világbajnokságon

Magyar válogatott
2026.08.04. 22:35

Megvannak az ellenfelek: kisorsolták a magyar válogatott programját minden idők legnagyobb socca-világbajnokságára

Minden más foci
2026.07.17. 16:55

Nem sikerült a bravúr, bronzért játszhat a magyar csapat a socca Eb-n

Minden más foci
2026.05.24. 12:27