Socca-vb: Tunézia ellen kell a győzelem!

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
• Muszkat
2024.12.01. 18:53
Szacskó László, a válogatott kapusa (Fotó: ISF)
Hétfőn, magyar idő szerint 13 órától Tunézia ellen vívja második mérkőzését a magyar válogatott az Ománban zajló socca-világbajnokságon. Kispályásaink számára csak a három pont megszerzése az elfogadható eredmény.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes ellen általában jónak mondható egy világbajnokság nyitányán a 2–2-es végeredmény, de a magyar soccaválogatott tagjai mégis nehezen aludtak el a szombat esti, Horvátország elleni mérkőzés után. A mieink Huszty Dániel és Sóron Tibor góljaival a 34. percig vezettek, aztán két megingás után két gólt kaptak a hajrában, így be kellett érniük egy ponttal.

„Igen, én is dühös vagyok egy kicsit, mert úgy gondolom, sokáig jól játszottunk, kezünkben volt a mérkőzés, de elkövettünk néhány hibát – értékelt a vasárnap a magyar csapat edzése után Szacskó László, aki bemutatott néhány bravúrt az első meccsen a kapuban. – A második félidőben kicsit magunkra húztuk az ellenfelet, ezt nem kellett volna, de most már csak a következő feladatra koncentrálunk, hétfőn Tunéziát le kell győzni!”

Válogatottunk a szünnapon délelőtt az Ománi-öböl partján sétált egyet és alaposan kibeszélték magukból a játékosok és a szakmai stáb tagjai a horvátok elleni meccs tanulságait. A kora délutáni csendes pihenő után jöhetett a pörgős, intenzív, összességében nagyon jó hangulatú edzés, amely után Roni Ribeiro Da Silva szövetségi kapitány elmondta, bízik benne, hogy a második meccsen még felszabadultabb lesz a magyar csapat, a játékosok levetkőzik a világbajnoksággal járó drukkot és megszerzik a győzelmet. 

A csapat este együtt nézte meg Horvátország Dél-Afrika elleni meccsét, melyet déli szomszédaink 6–2-re nyertek meg, lassan azért kirajzolódnak ötös csoportunkban az erőviszonyok…

SOCCA-VB, OMÁN
H-csoport
December 2., hétfő
13.00: Magyarország–Tunézia (online stream a magyar szövetség hivatalos felületein)
A csoport állása: 1. Horvátország 4 pont (2 mérkőzés), 2. Dél-Afrika 3 (2), 3. Argentína 3 (1), 4. Magyarország 1 (1), 5. Tunézia 0 (2)

 

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
11 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
11 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
11 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
12 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
13 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
13 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
13 órája