Angliában, Németországban és Szaúd-Arábiában is kevesebbet költöttek a csapatok, mint tavaly

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.08.28. 12:14
Idén jóval kevesebbet költöttek a csapatok, mint tavaly nyáron, de az Atlético Madrid így is 75 millió euróért vette meg a Manchester Citytől Julian Álvarezt (Fotó: Getty Images)
Az utolsó napjaihoz érkezett a nyári átigazolási időszak. Ez alkalomból a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) összevetette, mennyit költöttek a klubok új játékosok szerződtetésére tavaly és idén nyáron.

A CIES heti jelentése a 2023. július 1. és 2023. augusztus 28. közötti időszakot vetette össze a 2024. július 1. és 2024. augusztus 26. közötti időszakkal, amely alapján kiderült, hogy a vizsgált bajnokságokban összességében 13 százalékkal csökkent az átigazolási díjakra fordított összeg, így a tavalyi 8.18 milliárd euróhoz képest idén csupán 7.08 milliárd eurót fizettek ki a klubok.

Az adatokból kiderül, hogy bár továbbra is az angol élvonal csapatai költik messze a legtöbb pénzt, ők is 270 millió euróval kevesebbet fizettek, mint egy éve (2023-ban 2463, idén 2193 millió eurót).

Az öt topliga közül még a németek költöttek kevesebbet, mint tavaly nyáron, hiszen most csak 626 millió euróért vettek új játékosokat szemben a tavalyi 786 millióval.

A spanyol és a francia liga minimálisan fizetett csak többet új labdarúgókért, előbbiek 18, utóbbiak hétmillió euróval haladták meg a tavalyi költést, s csak az olaszok indultak be igazán, akik 130 millió euróval többet költöttek, mint tavaly, s már 917 millióért szerződtettek játékosokat.

A CIES kiemelte, hogy nagy visszaesést produkált a szaúdi liga, ugyanis amíg tavaly 874 millió euróért vettek új labdarúgókat a klubok, most mindössze 217 millióért (ez 657 millió eurós visszaesés).

A 20 legrangosabb liga közül a legnagyobb növekedés Brazíliában tapasztalható, ugyanis a külföldi tőke klubtulajdonba kerülésének köszönhetően a tavalyi 64 millió helyett idén 151 millió eurót költöttek a brazil klubok.

A Transfermarkt adatai szerint egyébként a nyár legnagyobb pénzmozgást eredményező átigazolása Julian Álvarez Manchester Citytől Atlético Madridhoz szerződése, ugyanis a szakoldal szerint a „matracosok” 75 millió eurót fizettek a már minden jelentős trófeát megnyerő fiatal argentinért. Mélyen a zsebébe nyúlt Dominic Solankéért a Tottenham (64.3 millió euró), Leny Yoróért a Manchester United (62 millió euró), Pedro Netóért a Chelsea (60 millió) és Moussa Diabyért az Al-Ittihad (60 millió).

 

Legfrissebb hírek

A Pisa kiütésével tett újabb lépést a BL-indulás felé a Como, sorozatban harmadszor nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
20 perce

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nebel duplájával szerezte meg a három pontot a Mainz a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2 órája

Folytatódott a Spurs mélyrepülése, közvetlen riválistól kapott ki

Angol labdarúgás
3 órája

Hiába vezetett, a Newcastle az idényben másodszor is kikapott a Sunderlandtől

Angol labdarúgás
5 órája

Kerkez Milos: Ha nincs meg a három pont, nem sokat ér a gólom

Angol labdarúgás
6 órája

„Reméljük, hogy megértik…” – Marco Rossinak is szólhatott Arne Slot üzenete

Angol labdarúgás
11 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
21 órája
Ezek is érdekelhetik