Socca Eb: jó játékkal döntetlen Románia ellen

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.05.08. 17:26
Fotó: Facebook/Socca Hungary
Megosztozott a pontokon a magyar és a román soccaválogatott a Kisinyovban zajló Európa-bajnokság nyitó napján.

 

A februári, mexikói Copa Américán szerzett ezüstérem megfelelő önbizalommal vértezhette fel a magyar válogatottat a moldovai Eb előtt, és erre szükség is volt, mert erős kvartettbe került Roni Ribeiro da Silva csapata. A szerdai nyitányon rögtön a tavalyi kontinensviadal ezüstérmesével, Romániával kellett szembenézni, míg csütörtökön Németország, pénteken Írország lesz az ellenfelünk. 

Kisinyovban az Eb-vel egyidejűleg az öregfiúknak Masters-kupát is rendeznek, és jó előjelnek számított, hogy Fekete Róberték délelőtt pont egy román együttest vertek 4–2-re. Délután keleti szomszédaink kezdtek jobban, nálunk (Szacskó – Czerman, Huszty, Szabó M., Tolnay, Vörös-Torma. Csere: Iváncsik (kapus), Petrics, Sós, Nyilas, Jäger, Sóron, Sztojka) alig telt el fél perc, mikor Tolnay Rokkó sérülést szenvedett, és már nem is tudott később visszatérni a pályára. Az első félidőben Nyilas Elek lőtt kapufát, de a románoknak is volt nagy ziccerük, ám kihagyták. A második játékréz elején Sóron Tibor csodálatos egyéni alakítás után szerezte meg a vezetést, azonban a rivális egy hatalmas átlövéssel Daraban révén egyenlített. Igazságos pontosztozkodás lett a vége, erre a teljesítményre lehet alapozni, holnap, 13 órától jöhetnek a németek.

Czermann Márk, Huszty Dániel, Jäger Roland, Iváncsik Norbert, Nyilas Elek, Petrics Branko, Sóron Tibor, Sós Márkó, Szabó Marcell, Szacskó László, Sztojka Márk, Tolnay Rokkó, Vörös-Torma Martin. Szövetségi kapitány: Roni Ribeiro da Silva
A magyar soccaválogatott kerete

SOCCA EURÓPA-BAJNOKSÁG
B-csoport. 1. forduló: Magyarország–Románia 1–1 (0–0)
G.: Sóron, illetve Daraban.  
A magyar válogatott további csoportmérkőzései
Csütörtök., 13.00: Magyarország–Németország
Péntek., 16.00. Magyarország–Írország

 

Legfrissebb hírek

Socca Eb: a magyar szövetség elnöke szerint a csapatnak helye van a nemzetközi mezőnyben

Minden más foci
2025.06.08. 10:36

Socca Eb: nem bírtunk a horvátokkal, búcsúztunk a negyeddöntőben

Magyar válogatott
2025.06.07. 20:07

Az utolsó percben vertük a németeket a socca Eb-n, negyeddöntős a magyar csapat

Minden más foci
2025.06.07. 13:38

Socca: megszorongattuk az Európa-bajnoki címvédőt

Minden más foci
2025.06.06. 14:43

Socca: ötlettelen játék és vereség Litvánia ellen

Minden más foci
2025.06.05. 16:08

A „Szabók” gálája Ciprus ellen

Minden más foci
2025.06.04. 15:00

A címvédő kazahokkal is egy csoportban a magyarok a socca Eb-n

Minden más foci
2025.05.08. 16:30

A szerbekkel játszik felkészülési mérkőzést a magyar soccaválogatott

Minden más foci
2025.04.10. 13:30
Ezek is érdekelhetik