Niké Liga: Kassára tért vissza a DAC egykori játékosa

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2024.02.07. 09:16
A DAC korábbi játékosa, Éric Davis Kassára igazolt (FK Kosice/Fb)
Rövid amerikai kitértő után visszatért a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba és az újonc FC Kassa játékosa lett a Dunaszerdahelyről tavaly májusban nyolc év után távozó 86-szoros panamai válogatott Éric Davis.

Éric Davis még 2015-ben igazolt a DAC-hoz, melyet nyolc éven keresztül erősített, s 196 mérkőzésen 20 gólig és 32 gólpasszig jutott, ám az előző idény végeztével a vezetőség nem marasztalta, s az amerikai élvonalban (MLS) szereplő D. C. Unitedhez szerződött, ahol edzője volt az azóta már menesztett Manchester United-legenda, Wayne Rooney is.

„Nagyon örülünk, hogy Éric csatlakozott a csapatunkhoz. Mindenki tudja, hogy nagyon tapasztalt játékosról van szó. A DAC-on kívül 86-szoros panamai válogatott is. Úgy gondolom, hogy ő tud segíteni a klubnak, mi pedig neki. Bízom benne, hogy mindkét oldal elégedett lesz és hosszabb távon tudunk együttműködni. Szükségünk van a profi hozzáállására és a tapasztalatára, mert nagyon nehéz hónapok várnak ránk” – mondta a kassai klub honlapján a klub sportigazgatója Farkas Balázs.

Éric Davis egyelőre az idény végéig egyezett meg a magyar többségi tulajdonú klubbal. 

„Remek, hogy újra Szlovákiában lehetek. A dunaszerdahelyi nyolc évem alatt a helyi futballközeg a szívemhez nőtt, és nagyon örülök, hogy felvehetem a kassai mezt. Hiszem, hogy jól fogok szerepelni a sárga-kék mezben, és együtt megmentjük az első osztályt a Kassa számára” – nyilatkozta Éric Davis.

 

 

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2026.09.04. 23:48