MLS: a Manchester Citytől érkezett kapus Coloradóba

D. S. B.D. S. B.
2024.01.05. 13:51
null
Az amerikai válogatott kapus, Zack Steffen hazatér a Manchester Citytől és a Colorado Rapidshez igazolt (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban, az MLS-ben szereplő Colorado Rapids a hivatalos felületein számolt be róla, hogy megszerezte az angol Manchester City 28 éves egyesült államokbeli kapusát, Zack Steffent.

Steffen 2013-ban Marylandből igazolt Európába a német élvonalbeli Freiburghoz, ahol eleinte a második csapatnál számoltak vele, de később az első keretnél is számításba vették. Az amerikai kapus 2016-ban visszatért az Egyesült Államokba, s a Columbus Crew, illetve a Pittsburgh játékosa volt, ám három évvel később a Manchester City kedvéért ismét Európába szerződött.

Steffent Guardioláék egy-egy idényre kölcsönadták a német Fortuna Düsseldorfnak, aztán az angol másodosztályú Middlesbrough-nak is, a Citynél töltött négy és fél éve alatt pedig 21 mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken 16 gólt kapott nyolc kapott gól nélküli meccs mellett.

Steffen azonban a 2023–2024-es kiírásban egyáltalán nem játszott a Cityben, ezért a váltás mellett döntött, s három évre aláírt a Colorado Rapidsnél, melynek opciója van egy évvel meghosszabbítani a kapus szerződését.

A Rapids az MLS 2023-as idényét öt győzelemmel, 12 döntetlennel és 17 vereséggel, 54 kapott góllal a Nyugati főcsoport utolsó helyén zárta.

 

Legfrissebb hírek

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
2026.11.02. 07:14

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

Megdőlt az MLS-gólrekord – Sallói, Gazdag és Pintér is kivette ebből a részét

Minden más foci
2026.10.29. 15:24

MLS: Gazdag Dániel győztes gólt szerzett a New York Red Bulls ellen – videó

Légiósok
2026.10.29. 06:52

MLS: Sallói gólja ellenére kikapott a Toronto

Minden más foci
2026.10.24. 23:58

Premier League: Haaland játszhat az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2026.10.23. 16:37

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
2026.10.18. 07:47

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
2026.10.15. 09:35