Ázsia-kupa: egy olyan válogatott ért el korszakos sikert, amelyik pályára sem lépett

K. Zs.K. Zs.
2024.01.25. 18:26
Asnawi Mangkualam lőtte azt a gólt, amelyikkel Indonézia legyőzte Vietnámot néhány napja – az a siker hozta meg a továbbjutást (Fotó: Getty Images)
Két nyolcaddöntős hely maradt szabad a Katarban zajló labdarúgó Ázsia-kupa csoportkörének utolsó, csütörtöki játéknapjára: az egyiket Bahrein, a másikat pedig az ezen a játéknapon pályára sem lépő, a csoportkörből korábban sohasem továbbjutó Indonézia kaparintotta meg.

 

E-CSOPORT

Dél-Korea fordulatos mérkőzést vívott Malajziával, és nem kis meglepetésre veszni hagyott két pontot, ami a csoportelsőségébe került. Kérdés, mennyire bánja ezt Jürgen Klinsmann csapata, hiszen így a nyolcaddöntőben elkerüli regionális nagy riválisát, Japánt – a „kék szamurájok” a Jordániát legyőző Bahreinnek jutnak –, cserébe megkapta Szaúd-Arábiát.

Ami a malajziaiakat illeti, Romel Morales a sérülések miatti ráadás 15. percében lőtt a bal alsóba remek labdaátvételt követően; ez a gól kellett ahhoz, hogy az utolsó meccsén hatalmasat küzdő csapata ne pont nélkül fejezze be szereplését a katari tornán. 

ÍGY EGYENLÍTETT MALAJZIA

BAHREIN GYŐZTES GÓLJA

F-CSOPORT

Az utolsó játéknap kérdése az volt, hogy a már korábban továbbjutó Szaúd-Arábia és Thaiföld milyen sorrendben végez, illetve az, hogy Ománnak vagy Kirgizisztánnak sikerül-e csatlakozni hozzájuk.

Az első két helyezett egymás elleni meccsén csak lesgólok születtek (az első félidőben három is), a szaúdiak tizenegyest is hibáztak, de a 0–0-val ők maradtak az első helyen – azaz ránézésre nekik jut az erősebb rivális a nyolcaddöntőben (Dél-Korea), igaz, a thai válogatott Üzbegisztán ellen sem lesz esélyes a világranglista-helyezés alapján.

A kirgiz–ománi mérkőzésen pedig olyan eredmény (döntetlen) született, amelyik egyik válogatottnak sem volt jó – kedvezett viszont a D-csoport harmadik helyén végző Indonéziának, amely története során először, ötödik nekifutásra továbbjutott a csoportkörből.

Nem lesz könnyű a folytatás: az indonéz csapatra Ausztrália vár a legjobb 16 között.

ÁZSIA-KUPA (KATAR)
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
E-CSOPORT
Dél-Korea–Malajzia 3–3 (Dzsong Vu Jong 21., Hazmi 83. – öngól, Szon Hung Min 90+4. – 11-esből, ill. Halim 51., Aiman 62. – 11-esből, Romel Morales 90+15.)
Jordánia–Bahrein 0–1 (Juszuf 34.)

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Bahrein

3

2

1

3–3

0

6

2. Dél-Korea

3

1

2

8–6

2

5

3. Jordánia

3

1

1

1

6–3

3

4

4. Malajzia

3

1

2

3–8

–5

1


F-CSOPORT
Szaúd-Arábia–Thaiföld 0–0
Kirgizisztán–Omán 1–1 (Joel Kojo 80., ill. M. al-Gasszani 8.)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Szaúd-Arábia

3

2

1

4–1

3

7

2. Thaiföld

3

1

2

2–0

2

5

3. Omán

3

2

1

2–3

–1

2

4. Kirgizisztán

3

1

2

1–5

–4

1

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Január 28.
Ausztrália–Indonézia
Tádzsikisztán–Arab Emírségek
Január 29.
Irak–Jordánia
Katar–Palesztina
Január 30.
Üzbegisztán–Thaiföld
Szaúd-Arábia–Dél-Korea
Január 31.
Bahrein–Japán
Irán–Szíria
 

 

Legfrissebb hírek

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
12 órája

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
Tegnap, 14:36

A dél-koreaiak első ázsiai csapatként bejutottak a Davis-kupa nyolcas döntőjébe

Tenisz
2026.09.19. 11:10

Malőr az Ázsiai Játékokon: a déli helyett az észak-koreai himnuszt játszották el

Egyéb egyéni
2026.09.18. 14:54

„Isten lát titeket!” – Diogo Jota nevével provokálták az Al-Hilal labdarúgóját

Minden más foci
2026.09.13. 10:35

Márton Luana kilencedik lett a koreai tekvandó GP-n

Egyéb egyéni
2026.09.07. 11:53

Női kosár-vb: szombati csoportellenfelünk három negyeden át tartotta a lépést Dél-Koreával

Kosárlabda
2026.09.04. 16:29

Spanyol szakember lett a dél-koreai válogatott ideglenes kapitánya

Foci vb 2026
2026.09.01. 11:09