125 éve született a legendás magyar edző, Guttmann Béla

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2024.01.27. 23:45
Guttmann Béla az 1961-es BEK-győztes Benfica edzőjeként (Fotó: az 1962. május 2-i Benfica–Real Madrid /5–3/ BEK-döntő műsorfüzetből)
1899. január 27-én, azaz 125 éve született Guttmann Béla, aki játékosként és edzőként is kétszer nyert magyar bajnokságot, továbbá a Benficával kétszer is megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

 

Guttmann Béla 1899. január 27-én Budapesten született. Játékosként a Törekvésben kezdett játszani, majd MTK-val kétszer nyert magyar bajnokságot. Később az SC Hakoah Wiennel osztrák bajnok volt, majd 1926 és 1932 között az Amerikai Egyesült Államokban futballozott.

Guttmann Béla, az osztrák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként. (Fotó: Puskás Intézet)

1933-ban befejezte játékos-pályafutását Ausztriában, majd rögtön edzősködni kezdett. Legendás edzői karrierje során a hazai bajnokságból irányította az Újpestet, a Vasast, illetve a Kispesti AC-t is. Utóbbinál idősebb Puskás Ferencet váltotta a kispadon. Guttmann ezenkívül dolgozott Ausztriában (SC Hakoah Wien, ill. osztrák szövetségi kapitánya), Hollandiában (SC Enschede), Olaszországban (Padova Calcio, Triestina, Milan, Vicenza), Argentínában (Quilmes), Cipruson (APOEL Nicosia), Brazíliában (Sao Paolo), Uruguayban (Penarol), Svájcban (Servette), Görögországban (Panathinaikosz) és Portugáliában (Porto, Benfica, ill. portugál szövetségi kapitánya) is.

A Puskás Intézet Guttmann születésének évfordulója alkalmából különböző relikviák segítségével mutatja be a legendás edző életútját.

1946–1947-es Újpest bajnoki aranyérem. (Fotó: Puskás Intézet)

 

Legfrissebb hírek

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Portugál válogatott középpályást igazolt a Benfica

Minden más foci
2026.08.26. 16:04

Hivatalos: a Benficánál folytatja pályafutását a magyar válogatott középpályása

Légiósok
2026.08.25. 22:27

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

Portugál válogatott csapattársat kapott Tóth Alex – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.01. 22:02

Az Al-Nasszr harmadszor is kölcsönadta Jhon Duránt, most a Benficának

Minden más foci
2026.07.21. 07:40

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27