Niké Liga: négygólos kassai vereség Pozsonyban

Vágólapra másolva!
2023.10.29. 22:08
null
A veterán Juraj Kucka (33) idénybeli első gólját szerezte
A Niké Liga első fordulójában, hazai pályán, bravúros döntetlent játszott az újonc FC Kassa a bajnok Slovan ellen, de most vasárnap, a 12. fordulóban, Pozsonyban, 4–0-s vereséget szenvedett a többségi magyar tulajdonban lévő csapat.

Az ideiglenesen megbízott vezetőedző, Miroslav Sovic négy helyen változtatott a kassai kezdőcsapaton a hétközi, Samorin elleni kupagyőzelem után, de ez sem volt elég. A hazaiak már a hatodik percben megszerezték a vezetést Strelec révén, ezt a kilencedik percben Barszegjan megduplázta, és szűk negyedóra alatt el is dőlt a meccs, mivel a 14. percben Kucka is betalált. A második félidőben egy tizenegyest még gólra váltott a Slovan, Cavric iratkozott fel a góllövők közé.

A következő napokban érkezik az FC Kassa új vezetőedzője és stábja, nem lesz könnyű dolguk, hogy felrázzák a csapatot. A héten két mérkőzés vár majd a Kassára: először pénteken, november 3-án, 17.30 kor a sárga-kékek a másik magyar csapatot, a DAC-ot fogadják, majd november 12-én, vasárnap a nagyszombati Spartak lesz az ellenfél.

NIKÉ LIGA
12. FORDULÓ

Slovan Bratislava–FC Kosice 4–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik