Női foci: Senkivel szemben nem lett volna fair, ha maradok játékosként a Fradinál – Vágó Fanny

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.19. 09:37
null
Vágó Fanny (balra) szerint továbbra is korrekt a kapcsolata a klubbal (Fotó: Földi Imre)
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros korábbi játékos-edzője, Vágó Fanny a szerb élvonalban szereplő ZSFK Szpartak Szuboticában folytatja a pályafutását. A 32 éves játékos az M4 Sportnak adott interjújában számolt be a menesztése részleteiről, valamint arról, miért a szabadkai klubhoz igazolt.

Vágó először a Bajnokok Ligájából való kiesésükről és annak okairól beszélt:

„A BL-kiesés mindenkinek csalódás volt, a játékosoknak és a vezetésnek is. Sok apró tényező játszott szerepet, de úgy érzem, mi mindent megtettünk. Aki a sportban dolgozik, sokszor a szerencséről is beszél. Most úgy látom, a játékosok is csődöt mondtak, illetve nem tudtuk megugrani azt a terhet, hogy tovább kell jutnunk.”

„Én igyekszem csak előrenézni, ezért is igazoltam Szabadkára. Eléggé meg voltam szorulva, mert már csak 3-4 bajnokságban volt átigazolási szezon, de szerencsém volt a szabadkaiakkal, mert éjfélig át tudtam szerződni hozzájuk. Bele szeretnék kóstolni abba a mentalitásba, ahogy ők dolgoznak, kicsit megismerni őket. Mehettem volna még Olaszországba, egy olyan csapathoz, amelyik nem tartozik az első hathoz nagyobb fizetésért és jobb körülmények közé, volt francia és török lehetőségem még, de a Szabadka mellett döntöttem” – indokolt a 32 éves játékos, aki így folytathatja a BL-ben, hiszen a szabadkai gárda bejutott a csoportkörbe.

Vágó az interjú során megosztotta menesztésének részleteit is.

Behívattak és menesztettek edzőként. Játékosként számítottak rám, ezt az új edző is mondta, de senkivel szemben nem lett volna fair, ha maradok játékosként. Nem akarok megint olyan hibába esni, mint a válogatottnál, hogy ismét én leszek a hibás. El is búcsúztam a játékostársaktól, illetve ők is elbúcsúztattak. Továbbra is korrekt a kapcsolatom a klubbal, korrekt volt a válás is. A Fradinál minimum elvárás a bajnokság és a kupa megnyerése, illetve a BL-ben a továbbjutás. Egy edzőnél benne van, ha ezek nem sikerülnek, meneszthetik” – fejtette ki Vágó.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2025.07.13. 10:25

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23
Ezek is érdekelhetik