Niké Liga: újabb rangadó vár a Dunaszerdahelyre

D. T.D. T.
Vágólapra másolva!
2023.09.30. 14:57
null
A megyei rivális Trnavát fogadja a DAC vasárnap (Fotó: DAC 1904/Fb)
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) 9. fordulójában újabb rangadó vár a Dunaszerdahelyre, amely a megyei rivális Spartak Trnavát (Nagyszombat) fogadja a Mol Arénában, valószínűleg tömött lelátók előtt.

 

„Nagyszerű érzés ennyi néző előtt játszani. Nekem ez az első évem, amikor ilyen sok drukker előtt játszhatok. Plusz erőt ad az egész csapatnak a szurkolótábor. Ilyenkor úgy érezzük, hogy eggyel többen vagyunk a pályán” – mondta a dunaszerdahelyi klub Hazai pályán című műsorában Csinger Márk. A magyar U21-es válogatott vezéregyénisége azt is elárulta, hogy bízik a jó folytatásban. Maximálisan odateszik magukat és újabb győzelmet szeretnének elérni. Jó passzban vannak a sárga-kékek, sorozatban három tétmeccsen győztek.

A hét közben a DAC sikeresen vette az újabb akadályt a Szlovák Kupában, több alapjátékosa is pihent, többek között a magyar védő is, aki fokozatosan lesz a csallóközi csapat meghatározó játékosa lesz.

Nagyon jól ismeri a Nagyszombatot a volt ferencvárosi Ammar Ramadan, aki a múltban egy évig vendégeskedett a Spartakban. „A nagyszombatiak ellen minden meccs nehéz, függetlenül a tabellán elfoglalt helyezésüktől. Jó és agresszív csapat a piros-feketék, viszont nekik is nehéz dolguk lesz velünk, mivel jó formába lendültünk és erősek vagyunk. Minden bizonnyal különleges kilencven perc előtt állunk. Komoly kihívás vár ránk vasárnap, hogy folytassuk a győzelmi sorozatunkat. Jól ismerjük az ellenfelet, a játékstílusukat, a reakciójukat, gondolkodásmódjukat” – nyilatkozta a klub honlapján a szír játékos, akinek nincsenek jó emlékei a Nagyszombatban eltöltött hónapokról. – „Őszintén szólva, nem igazán lesz különös a vasárnapi meccs. Viszont annak örülök, hogy újra láthatom az egykori csapattársaimat. Számomra minden meccs különleges, amikor odahaza, a Mol Arénában lépünk pályára a saját szurkolóink előtt” – zárta szavait a 22 éves szélső.

A Nagyszombat, amelyre jövő héten csütörtökön Európa-konferencialigában a török Fenerbahce vár, a hét közben pótolt meccsen legyőzte a Kassát. Legnagyobb egyénisége az 59-szeres szlovák válogatott Michal Duris, aki három hete érkezett a Spartakhoz. Eddig az összes bajnoki meccsen betalált.

A Kassa vasárnap Zólyombrézón vendégeskedik. A kelet-szlovákiai csapatra nagyon nehéz feladat vár, sok a sérültje és már 333 perce nem szerzett gólt.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
9. FORDULÓ
Október 1., vasárnap
17.30:
Podbrezová (Zólyombrézó)–FC Kosice (Kassa)
18.00: Dunaszerdahelyi AC–Spartak Trnava (Nagyszombat) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Tuboly Máté: Most jön az idény legfontosabb része

Minden más foci
Tegnap, 11:19

Niké Liga: sima, háromgólos dunaszerdahelyi győzelem Trencsénben

Minden más foci
2025.11.29. 19:57

A ráadásban védett tizenegyest a Kassa kapusa, csapata pontot szerzett

Minden más foci
2025.11.29. 19:22

DAC: Redzic Damir négymeccses eltiltást kapott

Minden más foci
2025.11.28. 17:00

Redzic Damir a piros lapról: Elvesztettem a fejem, elnézést kérek!

Légiósok
2025.11.24. 13:47

Redzic piros lapot kapott, nem tudott nyerni odahaza a Dunaszerdahely

Légiósok
2025.11.23. 19:58

Kovács Mátyás nem érti, miért ítéltek tizenegyest a Kassa ellen

Légiósok
2025.11.23. 15:51

Redzic Damir: Búfelejtő győzelemre lenne szükség

Minden más foci
2025.11.23. 09:34
Ezek is érdekelhetik