Szlovén Kupa: hosszabbításban kimaradt panenka, 130. perces győztes gól a döntőben – videók

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.05.07. 12:05
null
Timi Max Elsnik 130. percben szerzett gólja döntött a Szlovén Kupa-döntőben (Fotó: Getty Images)
Nem mindennapi mérkőzést hozott a Szlovén-kupa döntője, amelyet az Olimpija Ljubljana és a Maribor vívott egymással. Volt két kiállítás, a rendes játékidő ráadásában kimaradt egy panenkázós tizenegyes, a hosszabbításban három gól született, közte a meccset eldöntő VAR után megadott tizenegyes a 130. percben.

Az NK Olimpija Ljubljana 2–1-re győzte le a Maribor a labdarúgó Szlovén-kupa döntőjében. A mérkőzésen minden megtörtént, ami egy futballmérkőzésen lehet.

Több mint 9000 ezer néző látogatott ki a szakadó eső ellenére a Szlovén-kupa döntőjére. A körülmények miatt sokáig eseménytelenül zajlott a mérkőzés. A második félidőben azonban félbeszakadt a mérkőzés, ugyanis a maribori szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak, valamint székeket dobáltak a pályára, így a tűzoltóságnak is kellett közbeavatkoznia.


A folytatás után aztán felpörögtek az események. Martin Milec, a Maribor védője a 73. percben sárga lapot kapott, majd lecserélték, és a kispadon megkapta második sárga lapját is. A rendes játékidő hosszabbításának 11. percében büntetőt végezhetett el a Maribor. Matevz Vidovsek, a Ljubljana kapusa középen maradt és könnyedén megfogta Marko Tolic panenkázós tizenegyesét, jöhetett a kétszer 15 perc ráadás.

A hosszabbítás első félidejének végén a csereként beálló Justas Lasickas góljával vezetést szerzett a Ljubljana.

A mérkőzés 113.percében beállt Nemanja Mitrovic, aki pár másodperccel később első labdaérintéséből kiegyenlített a Maribor számára. Már mindenki a szlovén labdarúgó-kupa történetének ötödik döntőbeli tizenegyespárbajára készült, azonban a mérkőzés tartogatott egy újabb csavart. Admir Bristric elesett Ignacio Guerrico mellett. A játékvezető először legyintett, majd a VAR közbelépése után tizenegyest ítélt. Rok Sirket kiállították reklamálás miatt, majd Timi Max Elsnik a 130. percben értékesítette a büntetőt, így az Olimpija Ljubljana a bajnokság után a kupát is megnyerte.

A fővárosiak harmadik alkalommal nyerték meg hazájuk kupasorozatát.

SZLOVÉN-KUPA
DÖNTŐ
Olimpija Ljubljana–Maribor 2–1
– hosszabbítás után

Legfrissebb hírek

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
17 órája

Windecker József: Benyomtak minket, elfogytunk, ezen kint javítanunk kell

Európa-konferencialiga
2025.07.25. 09:09

Windecker fejese döntött, a Paks egygólos előnnyel utazhat Mariborba

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:56

A Silkeborg és a Hajduk Split sem tudott előnyt kiharcolni a Kl-selejtező második fordulójában

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 22:54

NB I-es tapasztalatai birtokában óvatosságra inti volt játékosa a Maribort a Paks ellen

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 11:48

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Hatgólos döntetlennel kezdte a felkészülést az MTK

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 13:42

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59
Ezek is érdekelhetik