Játékossors: Isael hazatért Brazíliába, a Clube Noroeste futballistája lett

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2023.05.17. 09:44
null
Isael (Fotó: Török Attila, archív)
Bár sokáig a visszavonuláson is gondolkodott a Ferencváros korábbi légiósa, Isael végül a folytatás mellett döntött.

 

A zöld-fehéreknél 2019 és 2021 között szereplő brazil támadó az elmúlt időszakban Ázsiában futballozott, előbb Katarban, majd Szaúd-Arábiában a másodosztályban játszott, most viszont végleg hazatért Brazíliába. A játékos nem tagadta, hiányzott neki a családja, hiszen felesége és két kisfia Budapesten ugyan még vele volt, azt követően azonban hazaköltöztek Dél-Amerikába.

Isael a Sao Paolo állam beli Esporte Clube Noroeste együttesénél folytatja, a klub már be is jelentette szerződtetését. A Clube Noroeste az idén feljutott Série A2-be, a klub vezetői ezért a keret megerősítésébe kezdtek.

„Tíz éve már, hogy Bauru városából hívnak, legyek a Noroeste játékosa – mondta lapunknak Isael. – Kis túlzással végigkísérték a pályafutásomat, és végre eljött a pillanat, amikor hazatérhettem. A Paulista kupában, és a bajnokságban is szeretném megmutatni, korai lenne leírni... És ami legalább ilyen fontos a számomra, végre újra a családom közelében lehetek.”

Legfrissebb hírek

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
11 órája

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
12 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
14 órája

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
23 órája

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39