Dinamo: Csercseszov nem jött össze – jöhet a volt Vidi-edző?

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 15:25
null
Marko Nikolics (Fotó: Balogh László)
A Ferencvárost irányító Sztanyiszlav Csercseszovot (is) szerette volna következő vezetőedzőjének a Dinamo Moszkva, ám az ügyletből nem lesz semmi, viszont arra van esély, hogy a Mol Fehérvár korábbi trénere, Marko Nikolics vegye át az orosz labdarúgócsapat irányítását – tudtuk meg helyi forrásokból. 

 

Az orosz válogatott szövetségi kapitányaként, egyben a Rosztov vezetőedzőjeként dolgozó Valerij Karpin volt az első számú kiszemelt, ám sem őt, sem Sztanyiszlav Csercseszovot nem tudja megszerezni a moszkvai csapat.

„Csercseszov csillagászati összeget keres Magyarországon, a helyében eszem ágában sem lenne visszatérni Oroszországba, pláne, hogy mindent teljesítenek, amit a szerződésébe foglaltak” – idézi a sports.ru az edzőkeresésben részt vevő ügynököt, Timur Gurckaját.

Az ügynök szerint arra van esélye a Dinamónak, hogy Marko Nikolics legyen a következő vezetőedzője, annak ellenére, hogy a szerb tréner 2021 októberében nem önszántából hagyott el egy másik moszkvai csapatot, a Lokomotivot. A Fehérvár korábbi (2017–2019) vezetőedzője – aki azóta, hogy távozott az orosz fővárosból, nem irányított más csapatot – állítólag nyitott a tárgyalásokra.

Az orosz bajnokság középmezőnyében állomásozó Dinamo – az előző négy fordulóban elszenvedett három vereség következményeképp – a napokban szerződést bontott Szlavisa Jokanovics vezetőedzővel, az idényből hátralévő három fordulóban megbízott trénerként Pavel Alpatov irányít.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik