Brazília: Luis Suárez mesterhármassal mutatkozott be a Gremióban

Vágólapra másolva!
2023.01.18. 10:41
null
Luis Suárez egy félidő alatt elintézte az ellenfelet (Fotó: AFP)
Luis Suárez mesterhármassal mutatkozott be új csapatában, a brazil Gremióban, amely kedden egy regionális (Recopa Gaucha) szuperkupa-mérkőzésen 4–1-re legyőzte a Sao Luiz együttesét.

 

A 35 éves uruguayi támadót már a kezdés előtt vastapssal köszöntötte a közönség, majd a 4. percben védhetetlen lövéssel rögtön megszerezte csapatának a vezetést, a 32. és a 38. percben pedig ismét eredményes volt. A végeredmény így már a szünetre kialakult.

Luis Suárez pályafutása során játszott a Groningenben, az Ajax Amsterdamban, a Liverpoolban, az FC Barcelonában és az Atlético Madridban. Brazíliába uruguayi nevelőegyesületétől, a Nacionaltól érkezett, és két évre szóló szerződést írt alá a Gremiónál, amelynél két héttel ezelőtt 30 ezer szimpatizáns előtt mutatták be.

Suárez holland, angol és spanyol gólkirály is volt, a Barcelonával nyert Bajnokok Ligáját, az uruguayi válogatottban pedig 137 mérkőzésen 68-szor talált az ellenfelek kapujába. Az első félidőben ezt megelőzően 2013 decemberében, még liverpooli játékosként ért el mesterhármast, akkor a Norwich elleni bajnoki összecsapáson volt hasonlóan gyors és termékeny.

 

Legfrissebb hírek

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 17:37

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31
Ezek is érdekelhetik