Al-Naszr: „Messit mindig is jobbnak gondoltam CR-nél, és most, hogy edzettem vele, már tudom is”

B. D. K.B. D. K.
2023.01.10. 15:39
null
Nem nyerte el Aboubakar tetszését Ronaldo edzésmunkája (Fotó: Getty Images)
A légiósokat érintő korlátozás és Cristiano Ronaldo érkezése miatt Vincent Aboubakar létszámfelettivé vált az al-Naszrban, és elhagyta a csapatot. Egy csípős megjegyzésre azonban volt még ideje – hívta fel a figyelmet az msn.com.

 

„Mindig is úgy gondoltam, hogy Messi jobb, mint Ronaldo, és miután edzettem most vele, rájöttem, hogy igazam volt” – idézte a 30 éves és 95-szörös kameruni válogatott csatárt a spanyol Mundo Deportivo.

A szaúdi bajnokság jelenlegi szabályzata kimondja, hogy egy egyesületnél legfeljebb nyolc külföldi játékos szerepelhet, így az al-Naszr csak Vincent Aboubakar távozásával regisztrálhatta a hivatalos keretbe Cristiano Ronaldót.

Aboubakar 2021 júliusában igazolt az al-Naszrba, azóta 39 tétmérkőzésen 13 gólt szerzett és 6 gólpasszt adott az együttes színeiben.

Érdekesség, hogy a napokban Aboubakart éppen CR előző klubcsapatával, a Manchester Uniteddel hozták szóba.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Cristiano Ronaldo mesterhármasával nyert az Al-Naszr, 15 gólra az álomhatár – videó

Minden más foci
2026.10.29. 22:26

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

„A labdarúgás a szurkolóké” – C. Ronaldo üzent, miután minden idők legjobb aranylabdásának választották

Minden más foci
2026.10.29. 16:15

A gólgyártástól az üzletbirodalomig – a kétmilliárd dolláros CR7-modell

Minden más foci
2026.10.29. 11:48

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

Így van jól – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2026.10.28. 23:48