Debrecen: együttműködik az egyetem és a Loki

D. S. B.D. S. B.
2022.11.17. 10:10
null
Makray Balázs és Bács Zoltán (Fotó: unideb.hu)
Stratégiai megállapodást kötött egymással a Debreceni Egyetem és a Debreceni VSC, az együttműködés tervei között szerepel sportkutatással kapcsolatos tudományos díj alapítása, duális képzés indítása és közös marketingtevékenység is – számolt be honlapján a felsőoktatási intézmény, kiemelve, a megállapodásból a hallgatók profitálhatnak a legtöbbet.

Egyedülálló lehetőségek nyílhatnak meg a Debreceni Egyetem sport és labdarúgás iránt érdeklődő hallgatói, kutatói számára. A DVSC-vel kötött együttműködés részeként jelentős összegű sportkutatással kapcsolatos díjat alapítanak, amelyet sport témájú szak-, diploma-, vagy TDK-dolgozattal lehet elnyerni.

Az egyetem kancellárja, Bács Zoltán innovatívnak nevezte a felek együttműködését.

„Közös tudományos díjalapot hozunk létre évi 12 ezer eurós összeggel, amelyet fele-fele arányban vállal a futballklub és az egyetem. Három szinten fogjuk díjazni a kutatókat. Hallgatói szinten a természettudományok, élettudományok és társadalom-közgazdaságtudományok területéről várunk pályaműveket, itt három díjazottunk lesz. Pályázhatnak a fiatal kutatók, tehát PhD-hallgatók és már PhD-t szerzők, közülük kettőt ismerünk el évente. A harmadik pedig az év kutatása, publikációja díj életkortól függetlenül” – részletezte a kancellár.

A cél mindhárom kategóriában az, hogy a pályamű a jövőben a sport és a DVSC fejlődését segítse. A díjakat először jövő ősszel szeretné odaítélni az egyetem és a Loki. Hazai, valamint külföldi hallgatók egyaránt pályázhatnak, a díjakról pedig közös bizottság dönt.

Szintén a DE és a DVSC közötti megállapodás része egy duális képzés lehetősége, így a hallgatók akár a munka világába is beléphetnek a futballcsapat kötelékében.

A megállapodás részét képezi továbbá egy szoros sportegészségügyi együttműködés, amelynek értelmében a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ (SET) orvosai, rehabilitációs és gyógytornász szakemberei, valamint tudományos háttere is napi szinten segítségére lesz a Loki NB I-es és NB III-as csapatának.

Makray Balázs, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője arról számolt be, a tervek között szerepel, hogy a jövőben a Campus Fesztivál idejére egy-egy neves külföldi csapatot hozzanak Debrecenbe. Ahogyan fogalmazott, amolyan „fesztiválmérkőzésre”. Jövő nyáron a klub spanyolországi partnere, a Villarreal érkezhet a cívisvárosba sok-sok campusozó fiatal és idősebb örömére.

Az együttműködésnek köszönhetően a Nagyerdei Stadionban a D7-es és D8-as lelátó mostantól önálló egyetemi szurkolói szektorokként színesítik a hallgatók és a dolgozók közösségi életét.

Legfrissebb hírek

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
4 órája

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

Sergio Navarro távozik a DVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:45

A Debrecen egygólos győzelemmel szerezte meg a negyedik helyet

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:04

Dzsudzsák Balázs: Hálás vagyok a Lokinak az utolsó lehetőségért

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 07:03

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Sportszerűségből jeles: odaadta a cipőjét, zokniban irányított a DVSC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója

Kézilabda
2026.05.14. 21:54

Erdélyi Benedek a szabadnapján is kondizik – és meccsekre jár

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 08:06
Ezek is érdekelhetik