DAC: győzelemmel nyitott Gula mester

Vágólapra másolva!
2022.06.18. 14:37
null
A DAC 3–1-re nyert az FK Pohronie ellen (Fotó: Lelkes Ernő)
A nyári felkészülés első mérkőzésén a DAC 3–1-re legyőzte a legfelső osztályból kiesett Pohronie csapatát.

 

Arekkenő hőségben aMol Akadémián lejátszott találkozón avezetést avendégek szerezték meg, de az új mester, Adrián Gula tanítványai megfordították atalálkozót, és a320 néző örömére 3–1-re győztek.

„Sok kemény edzésünk volt a héten, ennek ellenére jó tempót tudtunk diktálni, Nyilván még finomítani kell ajátékunkat, ataktikai elemeket, de jó felkészülési meccset játszottunk. Ugyan kiharcoltuk arészvételt az Európa-konferencialigában, de az elmúlt idény számomra és acsapatnak is csalódást jelentetett, nem sikerült dobogós helyen végeznünk. Bízunk benne, hogy most jobb idényt tudunk produkálni” – mondta aNemzeti Sportnak Hahn János, aki atavasz folyamán térdműtéten esett át.

„Azért műtöttek meg már március végén, hogy az európai kupameccsen játszani tudjak. Az volt aterv, hogy már aplayoff-találkozókon bevethető legyek, de akkor még nem voltam megfelelő állapotban. Hála istennek asrácok kiharcolták az európai kupaszereplést. A térdem már rendben van, nagyon várom ameccseket” – zárta le a27 éves magyar csatár.

Ahazaiaknál Hahn János és Szánthó Regő végigjátszotta az első félidőt, Kalmár Zsolt, Balogh Norbert, Szendrei Ákos és Veszelinov Dániel nem lépett pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik