DAC: a sportigazgató a magyar játékosokat dicsérte

2022.06.04. 11:51
null
Jan Van Daele (Fotó: DAC)
A keretben lévő összes magyar futballistára számítanak a szlovák labdarúgó-bajnokságban a dobogóról lemaradó, de a nemzetközi kupaindulást sorozatban ötödször kiharcoló Dunaszerdahelynél – írja az MTI.

 

A DAC belga sportigazgatója, Jan Van Daele a magyar közmédiának elmondta: a keret magyar légiósai a következő idényben markánsabb teljesítményre lehetnek képesek, mint a 2021/22-es szezonban, amikor különböző problémákkal is meg kellett küzdeniük.

Kiemelte: Kalmár Zsolt és Szendrei Ákos egész szezonjára rányomta a bélyegét súlyos sérülésük, míg Hahn János a tavaszi idény során, már a rájátszásban esett ki a képből hasonló okból. A rehabilitációs munkát követően viszont a következő idényben már mindhárman bevethetők lesznek, bár Kalmár és Szendrei esetében a hosszú kihagyás miatt fontos lesz a fokozatosság.

A télen igazolt Balogh Norberttel kapcsolatban elmondta, a csatár a közelmúltban többször váltott klubot, így mindig más körülményekkel, közeggel és társakkal kellett megbarátkoznia, amihez mindig időre van szükség. A szintén fél éve megszerzett Szánthó Regőt a magyar futball egyik talentumának tartja, aki felemás időszak után került hozzájuk, hiszen sikeres zalaegerszegi időszakot követően tavaly ősszel a Ferencvárosban csupán epizódszerephez kapott. A szlovák bajnokság rájátszásában már mindketten egyre több játéklehetőséghez jutottak, és reményét fejezte ki, hogy a nyári, közös felkészülést követően ősztől meghatározóbb szerepet vállalnak.

A korosztályos válogatott, 20 éves Veszelinov Dánielről kifejtette: fiatal kora ellenére a szezon végén már egyértelműen ő volt az első számú kapusuk, akinek elégedettek voltak a teljesítményével, és megvan az esélye, hogy a következő idényben is megtartsa ezt a pozícióját.

A bajnoki idény előtt Van Daele a DAC történetének legerősebb kereteként mutatta be a játékosállományt, amely az Európa-konferencialiga-részvételt a rájátszásban harcolta ki, viszont nem sikerült érmet szereznie, csupán a negyedik helyen zárt. A sportvezető sikerként könyvelte el, hogy ismét ott lehetnek a nemzetközi kupaporondon, és szerinte több dologra vezethető vissza, amiért a várakozásoktól elmaradóan szerepeltek a bajnokságban. Az egyik, hogy kulcsjátékosok estek ki hosszabb időre sérülés miatt – például Kalmár –, illetve akadtak, akikre fontos szerep várt, de szezon közben távoztak. Például a szintén magyar válogatott Schäfer András január végén az Union Berlinhez.

Legfrissebb hírek

Debre Viktort köszöntötték Dunaszerdahelyen

Kézilabda
2026.03.16. 11:48

Niké Liga: elhalasztják a Nagyszombat–DAC összecsapást

Minden más foci
2026.03.13. 14:45

Világi Oszkár a B-középből szurkolta ki a DAC győzelmét

Minden más foci
2026.03.09. 14:28

A DAC legyőzte a Zólyombrézót, és tovább üldözi a Slovant a Niké Ligában

Minden más foci
2026.03.08. 19:57

„Nagy pofont kaptunk” – Tuboly Máté a DAC súlyos kassai veresége után

Minden más foci
2026.03.05. 10:12

Súlyos verésbe szaladt bele a DAC Kassán, kiesett a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.03.04. 20:22

Szánthó Regő a DAC elleni meccs után: Jól találtam el a labdát, a kapus azonban bravúrral a kapufára ütötte

Minden más foci
2026.03.01. 11:39

Niké Liga: folytatódik a kassai menetelés

Légiósok
2026.02.28. 19:15
Ezek is érdekelhetik