IFFHS: Messi áll a bajnoki „sorozathősök” élén

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.20. 17:34
null
Vajon megdönthető Messi 21 meccses rekordja? (Fotó: AFP)
Lionel Messi vezeti azt az örökranglistát, amelyet a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) tett közzé szerdán a futballbajnokságok sorozatban legeredményesebb játékosairól – közölte az MTI.

 

Az argentin világsztár – aki jelenleg a Paris Saint-Germain légiósa – még az FC Barcelona labdarúgójaként megszakítás nélkül 21 bajnokin volt eredményes a La Liga 2012–2013-as idényében.

A második helyet a cseh(szlovák) csatár, Josef Bican foglalja el, aki a Slavia Prahában 19 egymást követő meccsen talált be, míg a holland Johan Cruyff egymás után 17 mérkőzésen szerzett gólt az Ajax színeiben, amivel harmadik a lajstromban. Messivel és Bicannal ellentétben – ők egyetlen idényen belül állították fel sorozatukat – Cruyff az 1965–1966-as évad utolsó három meccsén, majd a következő idény első 14 mérkőzésén szerzett gólt.

Az IFFHS megjegyzése szerint az kerülhetett fel a listára, aki legalább 15 egymást követő bajnokin gólt tudott elérni. A svéd csatár, Filip Johansson volt az első, aki az 1924–1925-ös idényben ilyen szériát produkált. Rajta kívül még hatan büszkélkedhetnek hasonlóval, köztük egyetlen aktív futballista van: a lengyel Robert Lewandowski, aki a Bayern München játékosaként tavaly vált 15 meccses „sorozathőssé”.

Az IFFHS örökrangsora
1. Lionel Messi (argentin, Barcelona) 21 bajnoki meccs (2012–2013)
2. Josef Bican (csehszlovák, Slavia Praha) 19 (1939–1940)
3. Johan Cruyff (holland, Ajax) 17 (1966)
4. Teodor Peterek (lengyel, Ruch Chorzów) 16 (1937–1938)
Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München) 16 (1969–1970)
6. Filip Johansson (svéd, IFK Göteborg) 15 (1924–1925)
Juan Young (uruguayi, Penarol) 15 (1933)
Stan Mortensen (angol, Blackpool) 15 (1950–1951)
Tor Henning Hamre (norvég, Flora) 15 (2003)
Jaime Riveros (chilei, Santiago Wanderers) 15 (2004)
Josef Martínez (venezuelai, Atlanta United) 15 (2019)
Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München) 15 (2021)

Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
6 órája

IFFHS: a Premier League a legerősebb bajnokság, a magyar NB I a 41.

Minden más foci
2026.01.17. 12:11

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

„Messi annyit kereshetne, amennyit csak akar, ameddig jónak látja” – állítja az Al-Ittihad elnöke

Minden más foci
2026.01.16. 10:16

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32

IFFHS: Mbappé a legeredményesebb, Varga Barnabás 14. a 2025-ös világranglistán

Minden más foci
2026.01.06. 12:49

Lionel Messi Szoboszlai csapattársa lehet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.05. 12:28

IFFHS: Kylian Mbappé 39 bajnoki góllal 2025 legjobbja

Spanyol labdarúgás
2026.01.04. 15:15
Ezek is érdekelhetik