Svédország: Hozzám hasonló sohasem lesz majd – Ibrahimovic

2022.03.24. 09:44
null
Zlatan Ibrahimovic (középen) eltiltása miatt nem játszik csütörtökön – és ki tudja, meddig futballozhat még (Fotó: AFP)
Zlatan Ibrahimovic, a svédek negyvenéves klasszisa attól fél, mi lesz, ha be kell fejeznie a pályafutását, a szurkolóknak pedig azt javasolja, élvezzék, amíg láthatják játszani.

Közeleg a visszavonulás pillanata. A negyvenéves Zlatan Ibrahimovic tudja, hamarosan be kell fejeznie a pályafutását, a minap elismerte, hogy tart ettől, és előre fél, mi lesz, ha végleg abba kell hagynia profi karrierjét.

„Kissé pánikolok, mert közeleg a visszavonulásom ideje – idézte a Marca a Milan csatárát. – Addig játszom, amíg élvezem, és a futball nem okoz szenvedést. Utólag semmit sem akarok megbánni, ezért szeretném maximálisan kihasználni a hátralévő időt. Nem tudom, mikor érkezik el az a nap, de az biztos, hogy a futballal járó adrenalint semmi más nem pótolhatja. Húsz-huszonöt éve ugyanabban a mókuskerékben élek. Nagyon furcsa lesz egy nap úgy ébredni, hogy nincs konkrét napi terv, nem kell edzésre menni, meccsre készülni. Ugyanakkor a legszomorúbbak ti, szurkolók lesztek. Élvezzétek, amíg láthattok játszani, mert hozzám hasonló sohasem lesz majd a futballtörténelemben.”

Az biztos, hogy csütörtökön a Csehország elleni vb-pótselejtezőn eltiltás miatt nem játszhat, így a válogatottnak nélküle kell kiharcolnia a továbbjutást. A győztes a Wales–Ausztria csata nyertesével csap össze a vb-részvételért, és szinte biztos, hogy ha a svédek nem jutnak ki, többé nem láthatjuk világbajnokságon Zlatan Ibrahimovicot. Eddigi százhúsz mérkőzésén 62 gólt szerzett a svéd válogatottban, s ezzel ő a csúcstartó.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
ELŐDÖNTŐK
20.45:
Wales–Ausztria, Cardiff
20.45: Svédország–Csehország, Solna
20.45: Olaszország–Észak-Macedónia, Palermo (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Portugália–Törökország, Porto – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
14 órája

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34

Allegri elárulta, készültek az olyan helyzetre, amelyből a gólt szerezték

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 11:07

Újra elbukta a milánói derbit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 22:45

A végeredmény sima lett, de a Milan kis híján megégett a kiesőjelölt otthonában

Olasz labdarúgás
2026.03.01. 14:40

Loftus-Cheek több hónapra kidőlt a sorból

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 10:34

Serie A: a Milan elszenvedte a második vereségét – 10 ponttal vezet az Inter

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 20:41
Ezek is érdekelhetik