Ukrajna: felfüggesztették a bajnokságokat a hadiállapot miatt

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.24. 11:14
null
Edzésben a Sahtar Doneck (Fotó: Getty Images)
Az Ukrán Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján bejelentette, az országban bevezetett hadiállapot miatt felfüggesztette a bajnokságokat.

 

Az ukrán élvonal küzdelmei a következő hétvégén folytatódtak volna. A 16 csapatos bajnokságot a Sahtar Doneck vezeti, két ponttal megelőzve a második Dinamo Kijevet.

Az ukrán válogatott március 24-én világbajnoki pótselejtezőt vív Skóciában. Ha továbbjut a párharcból, öt nappal később Wales vagy Ausztria vendégeként játszik.

Az orosz–ukrán konfliktus miatt a nemzetközi sajtóban felvetődött, hogy az UEFA elveheti a Bajnokok Ligája idei döntőjének rendezési jogát Szentpétervártól.

A BL-ben, az Európa-ligában és az Európa-konferencialigában már nincs versenyben ukrán gárda. Az orosz klubok közül a Zenit a Real Betis vendégeként lép pályára csütörtök este az El-ben, a Szpartak Moszkva pedig a következő körben, a legjobb 16 között kezdi meg tavaszi szereplését a második számú európai kupasorozatban.

Az orosz nemzeti együttes is érdekelt a világbajnoki pótselejtezőn. Március végén Lengyelországot fogadja Moszkvában, míg továbbjutás esetén Svédország vagy Csehország lesz az ellenfele hazai pályán. A Lengyel Labdarúgó-szövetség arra kérte az UEFA-t, hogy az Oroszország elleni vb-pótselejtezőt semleges pályán játszhassa.

Legfrissebb hírek

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
2025.07.13. 13:01

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
2025.06.18. 22:55
Ezek is érdekelhetik