Afrika-kupa: búcsúzott a házigazda, döntős Egyiptom

2022.02.03. 22:49
null
A kép csalóka: Egyiptom jutott másodikként a döntőbe az Afrika-kupán (Fotó: AFP)
Nem született döntés sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban, a tizenegyespárbajban azonban Egyiptom jobbnak bizonyult Kamerunnál, így bejutott az Afrikai Nemzetek Kupája döntőjébe, amelyben Szenegál lesz az ellenfele.

 

Eseménydúsan indult az első játékrész, hiszen Nicolas Moumi Ngamaleu esését követően már a harmadik percben büntetőhöz juthattak volna a kameruniak, de a játékvezető továbbengedte a játékot. Bő negyedórával később aztán igazi tűzijáték alakult ki az egyiptomi kapu előtt: előbb Michael Ngadeu hagyott ki nagy helyzetet – a keresztlécet találta el –, majd a kipattanó után Vincent Aboubakar lövését blokkolták. A folytatásban Ngadeu előtt még két nagyobb helyzet is adódott, de az első félidőben egyik csapat sem tudta megszerezni a vezetést.

A fordulás után Egyiptom kezdett jobban: az 56. percben Mohamed Szalah cselezte be magát a kapu elé, de André Onana jól lépett ki a kapujából, és megkaparintotta a labdát. Húsz perccel a találkozó rendes játékidejének vége előtt Karl Toko Ekambi került helyzetbe, és a bal kapufát találta el. A 90. percben az egyiptomiak szövetségi kapitánya, Carlos Queiroz megkapta a második sárgáját, így nem maradhatott a pálya szélén a kétszer tizenöt perces hosszabbításban.

Amelyben Mohamed Szalah és Ramadan Szobi is eldönthette volna a mérkőzést, de egyik lehetőségből sem született gól, így következhetett a tizenegyespárbaj. Az első körben mindkét válogatott sikeres volt, azonban ezután Harold Moukoudi, James Le Siliki és Clinton N'Jie is hibázott a kameruniaknál. Egyiptom ezt köszönte szépen, hiszen Zizo, Mohamed Abdelmonem és Mohanad Lasin is berúgta a maga tizenegyesét.

A döntőben Szenegál és Egyiptom néz egymással farkasszemet a végső győzelemért február 6-n, vasárnap. Érdekesség, hogy a két válogatott a márciusi vb-pótselejtezőn is megmérkőzik egymással, akkor a 2022-es katari világbajnokságra való kijutás lesz a tét.

A bronzmérkőzést február 5-n rendezik, amelyen Burkina Faso csap össze a házigazda Kamerunnal.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, KAMERUN
ELŐDÖNTŐ

Kamerun–Egyiptom 0–0 – 11-esekkel 1–3
SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Burkina Faso–Szenegál 1–3 (I. B. Touré 82., ill. A. Diallo 70., B. Dieng 76., Mané 87.)

BRONZMÉRKŐZÉS
február 5., szombat:
Burkina Faso–Kamerun
DÖNTŐ
február 6., vasárnap:
Szenegál–Egyiptom

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
14 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46