Exkluzív: Nem kell félteni a válogatottat! – Lothar Matthäus

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2022.01.05. 09:38
null
Kerüli a rivaldafényt Lothar Matthäus, de a Nemzeti Sport olvasói láthatják, az aranylabdás nem változott (Fotó: Imago)
A hatvanesztendős, korábbi 150-szeres német válogatott Lothar Matthäus örül, hogy mostanában csend van körülötte, míg a bivalyerős Nemzetek Ligája-csoportban nem látja elveszettnek a magyar labdarúgókat.
– Hol köszöntötte az új évet?

– Németországban – felelte lapunknak Lothar Matthäus, korábbi szövetségi kapitány, aki 2003 és 2006 között irányította a magyar válogatottat, az utóbbi években pedig a német televízióban dolgozik szakkommentátorként.

– Barátokkal?
– És a családdal! Nem volt nagy buli, kilencen szilvesztereztünk, a szabályok miatt egyébként is legfeljebb tízen lehettünk volna. A járványhelyzet alaposan megváltoztatta mindannyiunk életét. Együtt voltunk, beszélgettünk, jót ettünk-ittunk, ennyi. Még tűzijáték sem volt… Mondtam is a többieknek, nekem nem is hiányzik, augusztus végén Budapesten úgyis olyan szépet látok, hogy nekem egy évre bőven elegendő.

– Nehezen viseli a bezártságot?
– Őszintén szólva, nem. Sőt, már-már élvezem. Egész életemet a csillogás, a rendezvények, a zsúfolt stadionok, hangos öltözők határozták meg, jó elvonulni a világ szeme elől! Sokan azt hiszik, lételemem a rivaldában lenni, és szeretem, ha írnak rólam, ha ott vagyok a magazinok címlapján. Egy fenét! Nagyon jól elvagyok én így is.

– Furcsa ezt öntől hallani…
– Pedig így van. Tudja, mi a jó a mostani életemben? Az, hogy semmi különös nem történik! Élvezem minden egyes pillanatát. Telik az idő, márciusban ünnepeltem a hatvanadik születésnapomat, telnek a napok, de még véletlenül sem mondanám, hogy rohannak. És ami a legfontosabb, a családom és én is egészséges vagyok.

– Megúszta a koronavírust?
– Három oltásom van, nem volt kérdés, hogy amint lehet, kérem a vakcinát. Eddig szerencsére nem kaptam el a betegséget, bár hozzáteszem, nagyon vigyázok magamra, elővigyázatos vagyok. Kávézókba, éttermekbe sem járok, inkább otthon főzünk magunknak. Higgye el, ennek is meg a maga szépsége.

– Sportolni azért jár?
– Egy héten ötször futok. Most éppen Münchenben ért utol, reggel már voltam mozogni. Ha Budapesten vagyok, hol a Margitszigeten, hol a Normafánál futok vagy éppen tekerek, merthogy kerékpározni is szeretek.

– A sport a titka annak, hogy kis túlzással semmit sem változott az elmúlt évtizedekben?
– Nincs ebben semmi mágia. Odafigyelek magamra, és lelkileg is frissen tartom magam. Ha az ember nem figyel oda, ha nem szán elég időt a testére, a szellemi frissességére, előbb-utóbb fásult lesz. Talán ezért is érzem sokkal fiatalabbnak magam a koromnál.

– Nagy szerelme a síelés: idén is megy a hegyekbe?
– Február végére béreltem ki Kitzbühelben egy apartmant. Ami a labdarúgásban a Wembley vagy a Maracana, az a síelésben Kitzbühel. Itt vannak a legjobb, leggyorsabb pályák. Arról nem beszélve, hogy közel van Münchenhez, ha éppen dolgom akad, autóba pattanok, és másfél óra alatt a lakásomnál vagyok.

– Nyolcesztendős kisfia, Milan focizik még?
– Igen, és nagyon szereti. Sok időt töltünk együtt, Münchenben lejár egy kis klub edzéseire. Nem a Bayern Münchenhez, hiszen a klubnál még nincs ilyen korosztályos csapat. Odahaza sok meccset nézünk a televízióban, kívülről fújja a Bundesliga legjobb góllövőit, a Bajnokok Ligája eredményeit, ahogy látom, tényleg nagyon érdekli a futball.

– Ki a gyerek kedvence?
– Robert Lewandowski, Joshua Kimmich és Jamal Musiala.

– És lehet nagy futballista belőle?
– Szereti a játékot, élvezi, de egyelőre nem ő a korosztály legügyesebb sráca. Igaz, nem is ez a cél. Nekem most az a legfontosabb, hogy imádja, amit csinál. Annak idején én sem pusztán a tehetségemmel értem el azt, amit elértem…

– A kitartás a siker kulcsa?
– Az elhivatottságomnak köszönhetek sok mindent. A korosztályomban sem én voltam a legtehetségesebb, de hogy én akartam a legjobban a sikert, az tuti! Sosem adtam fel. Edzések után is kint maradtam gyakorolni, már akkor tisztában voltam vele, mindenben én szeretnék a legjobb lenni. A lépcsőfokokat is jókor vettem, és valahogy mindig a legjobb pillanatban váltottam. Mönchengladbachból a Bayern Münchenbe, majd az Interbe igazoltam, mehettem volna hamarabb is, de mindig megvártam, amíg úgy éreztem, készen állok az újabb kihívásra.

– Ha valaki gyerekkorában azt mondja, hogy a kis Lotharból aranylabdás és világbajnok futballista lesz, elhitte volna?
– Inkább kinevettem volna. Nyilvánvalóan voltak álmaim, de eszembe sem jutott, hogy a világ legjobbja lehetek. Gyerekként a helyi csapatba szerettem volna bekerülni, tinédzserként már a német válogatottba, tizennyolc évesen pedig világraszóló karrierről álmodtam. Szerencsére minden sikerült!

– Ön kinek adta volna a 2021-es Aranylabdát?
– Elfogadtam a végeredményt. Nézze, Lionel Messi és Robert Lewandowski is nagyszerű évet produkált, az újságírók a jelek szerint figyelembe vették, hogy az argentin sztár Dél-Amerikában is nagyot alkotott.

– Mire lesz képes a magyar válogatott a pokolian erős Nemzetek Ligája-csoportjában Németország, Olaszország és Anglia ellen?
– Óriási lehetőség ez a magyar futballnak! Nem kell félteni a válogatottat, legjobbjai az Európa-bajnokságon is megmutatták, senkitől sem ijednek meg. Az Eb alatt sokan megkedvelték a csapatot. Senki sem várta, hogy a halálcsoportban megszorongatja a nagyokat, ehhez képest sikerült kellemetlen perceket okoznia a riválisoknak. A Nemzetek Ligájában is élvezni kell a futballt, aligha tesz rosszat Marco Rossi együttesének, ha a világ legjobbjai ellen lép pályára. Annak idején szövetségi kapitányként én is szerettem, ha a legjobbak ellen mérhettük le a tudásunkat, játszottunk Argentína és Németország ellen is.

– Azt mondta, legközelebb január közepén jön Budapestre: otthon érzi magát nálunk?
– A magyar főváros az egyik kedvencem. Sokat ingázom Németország és Magyarország között, de mindig jó hazamenni a budapesti lakásomba. Imádok kiülni a tetőteraszra, ahonnan rálátok a belvárosra. Budapest csodás hely.

A síelők Wembleyje: Kitzbühelben Lothar Matthäus a gyors lesiklópályákon csillogtatja tudását (Fotó: kitzbuehel.com)
A síelők Wembleyje: Kitzbühelben Lothar Matthäus a gyors lesiklópályákon csillogtatja tudását (Fotó: kitzbuehel.com)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik