Wales: börtönre ítélték a Sala utazását szervező üzletembert

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2021.11.12. 16:16
null
David Henderson 18 hónapos börtönbüntetést kapott (Fotó: AFP)
Az illetékes cardiffi bíróság 18 hónapos börtönbüntetésre ítélte David Hendersont, aki Emiliano Sala argentin labdarúgó végzetes utazását szervezte – írja az MTI.


A 67 éves üzletembert két héttel ezelőtt a repülőgép biztonságának veszélyeztetésében találta bűnösnek a bíróság, illetve az is bebizonyosodott, hogy nem tartott be egyes biztonsági előírásokat. Henderson akkor beismerte, hogy bűncselekményt követett el.

A 28 éves futballistát 2019 januárjában klubrekordot jelentő összegért vásárolta meg a Cardiff City a Nantes-tól, ezért január 21-én Franciaországból Walesbe indult egy egymotoros repülőgépen. Útközben azonban a pilóta a La Manche csatorna fölött 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről. Mint később kiderült, a repülő a tengerbe zuhant, csak két hét múlva, február 3-án találták meg a roncsait, benne Sala holttestével.

A járművet vezető, a balesetben szintén életét vesztő pilóta, David Ibbotson – akinek holttestét azóta sem találják – nem rendelkezett a szükséges jogosítvánnyal, illetve nem repülhetett volna éjszaka.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
11 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
16 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24