UEFA: bevezethetik a fizetési plafont és a luxusadót

2021.08.12. 21:06
null
Az UEFA (köztük az elnök, Aleksander Ceferin) szeptemberben ülhet össze a financiális kérdések megvitatására (Fotó: AFP)
A The Times értesülései szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bevezetheti az amerikai sportokban használt, úgynevezett fizetési plafont, illetve a luxusadót – ezt úgy tenné meg, hogy felülírná a korábban bevezetett pénzügyi fair play-t.

 

A 2010-ben bevezetett pénzügyi fair play-t – melyet az UEFA vezetett be, és a lényege, hogy a klubok legfeljebb annyit költhetnek, amennyi bevételük keletkezik a labdarúgással kapcsolatos tevékenységükből – rengeteg kritika érte, mivel többen úgy érzik, hogy a kisebb költségvetéssel rendelkező klubok helyzete nem kiegyenlített a pénzben dúskáló csapatokkal szemben, mert azok nem kapnak megfelelő büntetést a szabály áthágása esetén.

Az UEFA pontos tervei még nem ismertek, azonban a The Times információi szerint a szövetség készen áll a pénzügyi fair play teljes kiiktatására, melyet az amerikai profi baseball-ligában (MLB), illetve az amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) használt fizetési plafonnal helyettesítenének.

Az értesülés szerint a szabályozás ligáról ligára változhat, és a klubvezetőknek lehetőségük lesz a fizetési plafon bővítésére, ám ez esetben luxusadót kellene fizetniük, amely azt foglalja magában, hogy az adott összeg kétszeresének megtérítése szükséges – ennek egy részét a liga többi klubja között osztanák szét.

A brit napilap szerint az UEFA vezetősége szeptemberben tarthat ülést a financiális kérdések átbeszélésével kapcsolatban.

Renitens csapatként a PSG-t szokták emlegetni, mely idén 60 millió euróért szerződtette Asraf Hakimit, továbbá ingyen – ám hihetetlenül magas fizetésért – szerezte meg Lionel Messi, Sergio Ramos, Georginio Wijnaldum és Gianluigi Donnarumma játékjogát.

Legfrissebb hírek

„Vissza a Földre” – Thierry Henry összehasonlította a két BL-elődöntőt

Bajnokok Ligája
10 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:49

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:02

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 11:12

Luis Enrique: Mi vagyunk a címvédők a BL-ben, és azok is akarunk maradni!

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 06:36

Simán nyert a PSG, hatpontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
2026.04.25. 23:00

Az UEFA hat mérkőzésre eltiltotta a Benfica játékosát

Bajnokok Ligája
2026.04.24. 15:55

Az UEFA elnöke a madridi futballfórumon védelmébe vette a játékvezetőket

Minden más foci
2026.04.24. 14:39
Ezek is érdekelhetik