Vb-selejtező: rossz infrastruktúra miatt betiltottak 12 afrikai stadiont

Vágólapra másolva!
2021.05.04. 19:05
null
Sadio Mané hazája, Szenegál sem rendezhet jelen állás szerint hazai pályán vb-selejtezőt (Fotó: AFP)
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) betiltott 12 stadiont, így jelen állás szerint kilenc ország válogatottja nem játszhatja hazai pályán júniusi két világbajnoki selejtezőmérkőzését.
A rossz infrastruktúra miatt Szenegál, Mali, Burkina Faso, a Közép-afrikai Köztársaság, Libéria, Malawi, Namíbia, Niger és Sierra Leone nem léphet pályára házigazdaként. A szigorú döntés a Kongói DK-t, Líbiát és Ugandát is érinti, de ezekben az országokban – kisebb stadionokban – megrendezhetők lesznek a selejtezők.

A CAF jelezte: amennyiben június elejéig jelentős javulás történik egy stadion állapotában, feloldja a tilalmat.

A közelmúltban már hozott hasonló döntéseket a CAF, de az utolsó pillanatban, márciusban visszavonták a stadionbetiltásokat az Afrikai Nemzetek Kupája-selejtező utolsó fordulója előtt.

A jövő évi, katari világbajnokság selejtezősorozatában 40 afrikai csapat indul tíz darab négyes csoportban. A tíz első helyezett novemberben oda-visszavágós párharcokban folytatja szereplését, és végül az öt győztes jut ki a tornára. Az első két fordulót júniusban rendezik.
Legfrissebb hírek

Olvasóink Vargát látták a legjobbnak, Szalait a leggyengébbnek az írek ellen

Magyar válogatott
2025.11.17. 17:11

Nigéria nem juthat ki a vb-re, a Kongói DK lesz a playoff afrikai résztvevője

Foci vb 2026
2025.11.16. 23:13

Olvasóink megint kihagyták Bollát – így küldenék pályára a mieinket Jerevánban

Magyar válogatott
2025.11.13. 14:43

Rabatban lesz az afrikai vb-selejtezők novemberi rájátszása

Foci vb 2026
2025.10.29. 14:13

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Szoboszlai beérte az Aranycsapat egyik legendáját az örökranglistán

Magyar válogatott
2025.10.16. 11:15

Stopira is gólt lőtt, a Zöld-foki-szigetek először jutott ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.10.13. 20:00

C. Ronaldo pocsék lövőformában – szombaton egy mutatóban jobbak voltunk a portugáloknál

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:21
Ezek is érdekelhetik