Edzősors: „Jó helyezést értünk el” – Villas-Boas a rali-világbajnokságról

Cs. B.Cs. B.
2021.05.28. 06:54
null
Villas-Boas sikeresnek ítélte meg első versenyét (Fotó: AFP)
Ahogy beszámoltunk róla, André Villas-Boas „szakmát váltott”: az év elején még az Olympique Marseille-t irányította vezetőedzőként, jelenleg azonban az autóvezetésre koncentrál, sőt 32. helyezést ért el a rali-világbajnokságon.

 

A portugál Villas-Boas korábban a Porto, a Chelsea, a Tottenham és a Zenit együttesét is irányította vezetőedzőként, azonban a legutóbbi állomáshelyén, az Olympique Marseille-nél – egymásra mutogatások közepette – 2021 februárjában felfüggesztették az állásából. Többek között ez tette lehetővé, hogy a 43 éves portugál úgy döntsön, kipróbálja magát a rali-világbajnokságon, és rögtön az első versenyén a 32. lett (44 induló közül).

Az edző a BBC-nek adott interjújában beszélt a verseny izgalmairól.

„A verseny nagyon stresszes volt, és rendkívül sokat, 12 órát kellett naponta az autóban tölteni, de megérte, hiszen jó helyezést értünk el – mondta André Villas-Boas, aki a kocsival történő ugratásról is mesélt. – Nagyon féltem az ugrástól, nem egyszerű feladat, hiszen az autó orrával kell landolni, de megoldottuk.”

Legfrissebb hírek

Ernesto Valverde az idény végén távozik az Athletic Bilbaótól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

A Cruzeiro elköszönt a korábbi brazil szövetségi kapitánytól

Minden más foci
2026.03.16. 17:44

Greenwood góljával nyert Toulouse-ban a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.07. 23:06

Francia Kupa: a Toulouse búcsúztatta az OM-et, a Nice kiejtette a Lorient-t

Francia labdarúgás
2026.03.04. 23:23

Ligue 1: hiába az edzőváltás, kikapott a Marseille

Francia labdarúgás
2026.02.20. 22:39

Kinevezte De Zerbi utódját a Marseille – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.02.19. 09:15

A Lens ötgólos kiütéssel állt a Ligue 1 tabellájának élére

Francia labdarúgás
2026.02.14. 23:36

Már nem Roberto De Zerbi a Marseille edzője – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.02.11. 07:15
Ezek is érdekelhetik