Edzősors: ezért búcsúzott Bölöni László a Panathinaikosztól

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2021.05.12. 10:45
null
Bölöni László az utóbbi időszakban már érezhette, hogy egyre nehezebb helyzetbe kerül, és a vége az lett, hogy szakított a Panathinaikosszal (Fotó: Imago Images)
Az elismert magyar edző segítője, ifjabb Szergej Kuznyecov beszélt arról, hogy a Panathinaikosznál elfogyott a türelem, de a hullámzó teljesítményhez a túlzott elvárás is hozzájárult.

Mint arról beszámoltunk, már nem Bölöni László a Panathinaikosz vezetőedzője – erről a 68 esztendős szakember tájékoztatta a Nemzeti Sportot, azóta pedig a görög klub is közölte a hírt.

Bölöni Lászlót 2020 októberében nevezték ki az athéni zöld-fehér csapat vezetőedzőjének, a jó kezdés után azonban visszaesett az együttes teljesítménye. A Panathinaikosz kettős vereséggel búcsúzott el a Görög Kupától a negyeddöntőben, a bajnokságban pedig a rájátszás eddigi nyolc meccséből csak egyet nyert meg, a legutóbbi hat mérkőzéséből három döntetlen és három vereség a mérlege.

Az elmúlt hétvégén hazai pályán az AEK Athéntól elszenvedett veresége azt is jelentette, hogy a csapat biztosan nem szerepel a következő idényben a nemzetközi kupaporondon, miután két fordulóval a vége előtt ötödik helyezettként hat pont a lemaradása az Európa-konferencialiga selejtezőjében indulásra jogosító negyedik helyen álló AEK mögött. Bölöni Lászlóval távozik pályaedzője, ifjabb Szergej Kuznyecov is, aki természetesnek vette, hogy a vezetőedzőt – aki odavitte magával – ő is követi.

HARAGOS DRUKKEREK

Gulisz Kosztasz, a görög Sport24 újságírója a következőket mondta lapunknak Bölöni László és a Panathinaikosz szakítása kapcsán: „Szinte mindent tudok a klubról, és nyugodtan mondhatom, hogy mostanság sajnos senki sem volt elégedett... Az öltöző nagy része az edző ellen fordult, furcsállották, miért játszik a csapat ennyire védekező stílusban, a Panathinaikosznál nem ehhez vannak hozzászokva. Amikor kiderült, hogy a csapat nem jut ki a nemzetközi kupák egyikébe sem, száz szurkoló várta a gárdát az edzőközpont előtt, és Bölöni Lászlót is kérdőre vonták. Ezen senki nem lepődött meg, hiszen ő is oka volt az eredménytelenségnek.”

„Érezhetően egyre nehezebb helyzetbe kerültünk, próbáltunk minél jobb eredményeket elérni a csapattal, sajnos nem mindig sikerült – mondta lapunk megkeresésére a 38 éves ukrán-magyar állampolgárságú szakember, akinek az édesapja annak idején a Ferencváros Bajnokok Ligájában szereplő csapatának is tagja volt, s aki az ezredforduló utáni években maga is játszott a Ferencvárosban. – Úgy készültünk, hogy a nyáron rendes alapozással és néhány jó igazolással sokat tudunk javítani az együttes játékán. A tavaly nyári felkészülést, ugye, nem mi végeztük a csapattal, téli alapozás pedig lényegében nem volt – még csak szünetünk sem, mert szilveszterkor még meccset játszottunk, január harmadikán pedig már megint. Bölöni László vitte a csapathoz a francia sportigazgatót, Pierre Dréossit, akivel a Rennes-nél együtt dolgozott, meggyőződésünk, ő a nyáron meg tudta volna erősíteni a keretet a megfelelő játékosokkal, de az elnök úgy döntött, hogy a hátralévő két fordulóra sem ad nekünk lehetőséget.”

Arra a kérdésünkre, hogy milyen problémákkal szembesültek, illetve van-e valami, amit másként csinálnának, ha újrakezdhetnék a munkát Athénban, ifjabb Szergej Kuznyecov a következőket mondta: „Noha a Panathinaikosz nagy múltú klub, az utóbbi néhány évben gyengén szerepel, súlyos anyagi gondokkal is küzdött, most kezd megint a jobbak közé tartozni. A lehetőségek egyelőre nincsenek összhangban a vezetőség igényeivel. Az elmúlt években jobbára saját nevelésű játékosokat és ingyen érkező labdarúgókat tudott csatasorba állítania klub. Harmincöt tagja van a játékoskeretnek, nehéz ekkora létszámmal érdemi munkát végezni. Az is a nyári feladatok közé tartozott volna, hogy a jó alapozás mellett a keretet is rendbe tegyük a sportigazgatóval – de ez a feladat már az utódunkra vár, akinek sok sikert kívánunk.”

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
17 órája

A Paksot búcsúztató Panathinaikosz nem bírt hazai pályán bolgár ellenfelével

Európa-konferencialiga
2026.08.05. 22:43

Pető Milán: Kár érte, de büszkék lehetünk magunkra

Európa-konferencialiga
2026.08.01. 10:42

A 10-es mez: „Van olyan búcsú, ami mögött büszkeség is akad”

Európa-konferencialiga
2026.07.31. 14:42

„A Panathinaikosz a tűzzel játszott” – VAR-ért kiált a görög sajtó a Paks góljai miatt

Európa-konferencialiga
2026.07.31. 10:49

Bognár: Szerettem volna, hogy esetleg tudjunk egy harmadik gólt lőni az utolsó 15–20 percben

Európa-konferencialiga
2026.07.31. 00:00

Két gólt is lőtt a Panathinaikosz otthonában a Paks, mégis kiesett a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 22:23

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23