Vb-selejtező: kihirdették a belga és a holland keretet is

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.19. 14:18
null
Romelu Lukaku annak ellenére kerettag, hogy március 21-ig karanténban van (Fotó: AFP)
Roberto Martínez a belga válogatott, Frank de Boer a holland nemzeti csapat keretét jelölte ki a 2022-es labdarúgó-világbajnokság soron következő selejtezőire.

 

A belgáknál Romelu Lukaku annak ellenére bekerült a keretbe, hogy az Interben futballozó játékos március 21-ig karanténban van, és nem biztos, hogy elhagyhatja csapatát.

Az Anderlechtben futballozó középpályást, Albert Sambi Lokongát, illetve a Stuttgart védekező középpályását. Orel Mangalát is először hívták meg a nemzeti csapatba. Kimaradt azonban a keretből az ismételten sérüléssel bajlódó Eden Hazard.

A belgák március 24-én Walest fogadják, majd március 27-én Csehországba látogatnak, március 30-án pedig a fehérorosz válogatottat látják vendégül.

A belga válogatott kerete:


A hollandoknál először kapott felnőttválogatott meghívót a Mainzban szereplő Jeremiah St. Juste. A védő az Interben futballozó – pozitív koronavírus-tesztet produkáló – Stefan de Vrijt fogja helyettesíteni.

Majdnem 3 év után visszatér a csapathoz a 38 éves Maarten Stekelenburg.

A hollandok március 24-én Törökországba látogatnak, március 27-én Lettországot fogadják, végül március 30-án idegenben játszanak Gibraltár ellen.

A holland válogatott kerete:


Legfrissebb hírek

Kórházban egy lelátóról lezuhant walesi szurkoló

Foci vb 2026
2025.06.10. 11:56

Gálának indult, majd Belgium csak nagy nehezen múlta felül a walesi válogatottat

Foci vb 2026
2025.06.09. 22:50

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

Hollandia a finnek, Ausztria a románok legyőzésével kezdte a vb-selejtezősorozatot

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:45

A horvátok hétgólos győzelemmel szálltak be a versenybe a vb-ért

Foci vb 2026
2025.06.06. 22:56

Courtois sérüléssel bajlódik, lemarad a belga válogatott júniusi mérkőzéseiről

Spanyol labdarúgás
2025.06.01. 19:38

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
2025.05.29. 22:43

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55
Ezek is érdekelhetik