Tunézia: Botrány! Vizsgálat indul a 7–7-es bajnoki után!

B. D. K.B. D. K.
2021.03.28. 15:54
null
Hiába a 14 gól, mindet „érvénytelenítették” (Fotó: mosaiquefm.net)
A tunéziai másodosztályú labdarúgó-bajnokság D-csoportjának 9., utolsó előtti fordulójában nem mindennapi mérkőzést játszott egymással az AS Mhamdia és az Es Rades, amely után drasztikus lépésre szánta rá magát a Tunéziai Labdarúgó-szövetség – számolt be mosaiquefm.net.

 

A két csapat 7–7-es döntetlenre végzett úgy, hogy a 44. percig egy, az első félidőben pedig csupán három gól (1–2) esett összesen. A fordulás után viszont kaotikussá vált a meccs.

6–5-ig fej-fej mellett haladt a két együttes, ám a 89. percben két góllal megléptek a hazaiak. A 91. percben azonban szépítettek, majd a 93.-ban kiegyenlítettek a vendégek – kialakítva a 7–7-es végeredményt –, amivel hatalmasat léptek a bennmaradás irányába.

A mérkőzés után a Tunéziai Labdarúgó-szövetség rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy nem tekinti érvényesnek a találkozót és az etikai bizottság kezébe adja az ügyet. A döntetlen azt eredményezte „volna”, hogy egy fordulóval a vége előtt a mérkőzésen nagyot hajrázó Es Rades három pontos előnyt harcolt volna ki a kieső helyen álló Kasserinével szemben.

AZ ÁLLÁS

(Fotó: sofascore.com)
(Fotó: sofascore.com)
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.02.28. 09:00
Ezek is érdekelhetik