Labdarúgás: Vannak olyan pillanatok, amikor nem az nyer, aki az erősebb – Gera

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.03. 15:27
null
Gera Zoltán tisztában van az U21-es keret játékerejével (Fotó: Árvai Károly)
A Reaktor interjút készített Gera Zoltánnal, amelyben szó esett a korábbi válogatott labdarúgó pályafutásáról, jelenlegi U21-es szövetségi edzői feladatairól, valamint a sportolói lét lelki hátteréről is.

 

A beszélgetés során Gera Zoltán mesélt Angliába igazolásának körülményeiről.

„Ami a játékminőséget, a két bajnokság színvonalát illeti, jelentős volt a különbség, úgyhogy idő kellett ahhoz, hogy megszokjam az angol futball lüktető játékát, iramát. Bár hozzáteszem, nem volt nehéz dolgom, mert nagyon jó mentalitású csapatoknál játszottam. Családias, baráti volt a légkör és egy nagyon építő-támogató közegbe érkeztem, amikor 2004-ben Angliába igazoltam.”

A korábbi 97-szeres válogatott labdarúgó kitért arra, fiatal korban nehéz megmondani, hogy egy tehetséges, vagy annak mondott játékosból tényleg kiemelkedő labdarúgó válik-e.

„Utánpótlás korban nincsenek még akkora különbségek, de ahogy megyünk a felnőttfutballba, úgy az olló egyre jobban nyílik és egyre nagyobbak ezek. Tizennyolc-tizenkilenc éves korukra a játékosoknak már nagyon sok helyen kész labdarúgóknak kell lenniük és topbajnokságokban szerepelniük, úgyhogy nem elég az, hogy az embert tehetségnek kiáltsák ki, azért még nagyon sok mindent kell tenni. De minden játékos, minden eset más és más. Hogy valaki miért nem futotta be azt a karriert, amit jósoltak neki, azt részletesebben kell megvizsgálni. Minden esetnek megvan a maga oka, amelyből lehet tanulni.”

Az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője úgy véli, a fiatal labdarúgóknak kifejezetten nehéz helyén kezelniük különleges helyzetüket.

„A veszélyt én abban látom, hogy fiatalon esetleg több pénzt kapnak a futballjukért, mint az átlagember, és ezt miként tudják feldolgozni. Tudják-e kezelni a sztárságot? Van-e mellettük olyan barát, aki segít nekik ebben? Elszállnak-e maguktól, vagy szerények maradnak?”

A közelgő magyar-szlovén rendezésű U21-es Európa-bajnokság kapcsán Gera elmondta, a mieink kerete nem számít a legerősebbek közé, de a csapat tisztességesen helyt szeretne állni a tornán.

„A futballban szerencsére vannak olyan pillanatok, amikor nem az nyer, aki az erősebb vagy esélyesebb – ezért is gyönyörű játék! Amit mi szeretnénk elérni az Európa-bajnokságon, hogy olyan játékkal tudjunk előállni, amire mindenki azt mondja: „ez jó volt, jól nézett ki, és büszkék vagyunk arra, amit elért a csapat!”

A teljes beszélgetés itt érhető el.

Legfrissebb hírek

U21-es Eb: francia, portugál gólzápor, olasz–spanyol szalonremi

Minden más foci
2025.06.17. 23:11

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.06.16. 23:37

A spanyolok legyűrték a románokat az U21-es Eb-n, a franciák 102. perces góllal verték meg a grúzokat

Minden más foci
2025.06.14. 23:05

A címvédő angolok hozták a kötelezőt, a hollandok nem bírtak a finnekkel az U21-es Eb-n

Minden más foci
2025.06.12. 23:00

Hiába a hősies szlovák talpra állás, a 90. percbeli góllal a spanyolok nyertek az U21-es Eb nyitányán

Minden más foci
2025.06.11. 20:07

Fernando Santos jól emlékszik Gera Zoltán korai góljára

Magyar válogatott
2025.06.09. 14:52

Nem csak a felnőttválogatottal képes kibabrálni Albánia – kikapott U21-es nemzeti csapatunk

Magyar válogatott
2025.06.05. 21:25

Úgy néz ki, Gera Zoltán a másodosztályban is a Kecskemét vezetőedzője marad

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 07:58
Ezek is érdekelhetik