PSG: „Ne nevessetek. Edzés van” – Pochettino nem viccel

T. D.T. D.
2021.01.04. 21:00
null
Mauricio Pochettino nagyon komolyan veszi a munkát Párizsban (Fotó: Getty Images)
Amint az már a bemutatása utáni nyilatkozatból is kitűnt, Mauricio Pochettino, a PSG újonnan kinevezett vezetőedzője nem finomkodik majd játékosaival, hanem kemény munkára fogja őket. Mindez a Le Parisien értesülései szerint már az első edzésen is tetten érhető volt.

 

Mint ismert, a klubot 2001–2003-ig játékosként erősítő argentin tréner már a bemutatása után figyelmeztette játékosait arra, hogy ki kell érdemelniük a PSG mezét. Úgy tűnik, nem viccelt.

Pochettino vasárnap délután tartotta meg első edzését, amelyen a párizsi lap információi szerint korán megadta az alaphangot. Fiával, a korábbi egyetemi tanulmányai miatt franciául is beszélő Sebastianóval érkezett, és kemény fizikai feladatokkal dolgoztatta meg a játékosokat, az elmondások szerint folyamatosan magasabb erőbedobásra és nagyobb koncentrációra ösztönözték a labdarúgókat. Amikor a vezetőedző egy apró fegyelmezetlenségre lett figyelmes, azonnal szólt: „Ne nevessetek. Edzés van.”

A jelek szerint a 48 éves edző nagyon komolyan veszi a munkát. Már csak az a kérdés, mit szólnak ehhez a sztárok…

A PSG legközelebb január 6-án 21 órakor lép pályára a Saint-Étienne vendégeként.

Legfrissebb hírek

A PSG BL-döntős kedzőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
1 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
8 órája

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

A következő ciklusban is Pochettino vezeti az amerikai válogatottat – hivatalos

Foci vb 2026
2026.08.03. 16:15

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32

A PSG francia válogatott szélsője megállapodott a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:16

Nyélbe ütik végre a nagy üzletet? A PSG visszalépett, befutni látszik a Real Madrid

Francia labdarúgás
2026.07.27. 09:55