FIFA: jövőre is hétcsapatos marad a klubvilágbajnokság

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2020.12.04. 19:09
null
Gianni Infantino hosszú távon a bővített mezőnyben gondolkodik (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vezető testülete pénteki ülésén úgy döntött, a korábbi tervekkel ellentétben az először 24 csapatosra tervezett klubvilágbajnokságot jövőre az eddigi formátumnak megfelelően hét együttessel rendezik meg.

 

A tanácskozáson – amely egyperces gyászszünettel kezdődött a november 25-én elhunyt Diego Maradona emlékére –, arról is határoztak, hogy a klubvilágbajnokság házigazdája Japán lesz, és az eddigi szokásoknak megfelelően év végén kerül rá sor.

A klubvilágbajnokságot korábban megreformálta a FIFA, minek eredményeként csak négyévente rendezné meg a tornát, de 24 csapat részvételével. Az első ilyen esemény jövő nyáron lett volna Kínában, csakhogy a koronavírus-járvány miatt az idei Európa-bajnokságot és a Copa Américát is 2021-re halasztották el.

Gianni Infantino elnök kijelentette, hogy a 24 csapatos klub-vb továbbra is tervben marad, csak a bevezetésének időpontja még nem dőlt el.

Szintén versenynaptárt érintő határozat, hogy Dél-Amerikában a 2021. szeptemberi és októberi, valamint a 2022. januári és márciusi, míg Európában a 2021. márciusi és szeptemberi válogatott szünetet megtoldotta egy nappal a FIFA, mert így ezekben a periódusokban kettő helyett három meccset lehet játszani.

A FIFA legfőbb döntéshozó szerve úgy döntött, hogy a május 21-ére kiírt 71. kongresszust nem Tokióban tartja, hanem online lesz.

Legfrissebb hírek

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
2026.11.05. 15:25

FIFA: a tanács elé kerülnek Infantino üzleti tervének bizalmas dokumentumai

Minden más foci
2026.11.03. 19:57

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

Csányi Sándor is képbe került az UEFA-nál mint Infantino lehetséges ellenfele – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.29. 17:10

Az Egyesült Államok lesz az első női klub-vb házigazdája

Minden más foci
2026.10.22. 19:17

Hamis információk közlése miatt kért elnézést a The Times a FIFA-tól

Minden más foci
2026.10.22. 13:52

Infantino-ügy: titkolózik az ázsiai elnök, támogatják-e a FIFA-elnök újraválasztását

Minden más foci
2026.10.22. 13:09

Infantino a Himalája lábánál tárgyalt egy új nemzetközi tornáról

Minden más foci
2026.10.21. 14:54