Liga 2: nyert, és már négy meccse veretlen a Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2020.11.15. 12:43
null
Már négy meccs óta veretlen a piros-fekete mezes Csíkszereda a román másodosztályban (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)
Csaknem négyszáz csíkszeredai polgár választotta vasárnap délelőtti szórakozásának a futballt, hiszen egyidőben és egymás melletti pályákon játszott a város férfi és női Liga 2-es csapata. A többség az előbbi találkozóját választotta a városi stadion kerítésének külső oldalán, de az ügyesen helyezkedők akár az edzőpályán zajló női mérkőzést is figyelemmel követhették.

 

Akárcsak szerdán a Pandurii ellen, most is az FK uralta az első félidőt, a vendégcsapat a szünetig egyszer sem lőtt kapura. A szeredai fölény azonban nem hozott kidolgozott gólhelyzeteket, Bauza, Eder González és Apró csupán a tizenhatoson kívülről próbálkozva lőtte körbe a Concordia kapuját. Fél óra kellett az első közeli lehetőséghez, de az éles szögből próbálkozó Rotart blokkolni tudta az idényt még Csíkszeredában kezdő görög védő, Incidisz. A hazai gól szöglet után született meg, a kifejelt labdát Marvin Schieb 15 méterről, kissé balról kapásból vágta a rövid felső sarokba.

A szünet után a Concordia már igyekezett támadni is, de ezzel egyben felkínálta a kontrázás lehetőségét a csíki csapatnak. Ezeket rendre szabálytalanságokkal állították meg a vendégek, az FK viszont nagyon rosszul lőtte a szabadrúgásokat: Bauza és Eder a kapus kezébe, Bor a kapu fölé küldte a labdát. A Chiajna az 57. percben jutott el először lövésig, amikor Hergheligiu balról célozta meg a hosszú felső sarkot, de a lécet találta el. A hazai válasz Dzsebari egyéni akciója volt, amely végén már csak a vendégkapussal állt szemben, ám Chesneau ujjheggyel bele tudott kapni a lövésbe

Az utolsó csíki helyzetek fejesekből jöttek, Bauza kevéssel küldte mellé a labdát, a jobb kapufa mellől próbálkozó Csűrös kísérletét Chesneau védte. A legvégén a vendégek kaptak még egy szabadrúgást mintegy 21 méterről, de Hergheligiu laposan mellé lőtt, így az immár négy mérkőzés óta veretlen FK 15 ponttal feljött a Liga 2 táblázatának 12. helyére. A csíki szurkolók örömét legfeljebb az ronthatta el, hogy a női csapat kétgólos vezetés után csak 2–2-es döntetlent játszott a marosvásárhelyi Ladies ellen.

LIGA 2
12. FORDULÓ
FK Csíkszereda–Concordia Chiajna 1–0
(Schieb 43.)

Legfrissebb hírek

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
16 perce

A Csíkszereda győzelemmel kezdte az alsóházi rájátszást

Minden más foci
2026.03.14. 19:18

Liga 2: a Sepsi gól nélküli döntetlennel zárta az alapszakaszt

Minden más foci
2026.03.14. 14:11

Eppel Márton: A román ligából is be lehet kerülni a válogatottba

Légiósok
2026.03.14. 10:52

Folytatta hazai menetelését a Csíkszereda, már biztos bennmaradó helyen áll

Minden más foci
2026.03.06. 20:26

Ismét 1–1-et játszott a Csíkszereda a Petrolullal

Minden más foci
2026.03.01. 16:46

Liga 2: Bölöni László végezte el a kezdőrúgást Marosvásárhelyen – videó

Minden más foci
2026.02.28. 16:42

Öt góllal lőtte be magát a felsőházba a Sepsi OSK

Légiósok
2026.02.28. 12:29
Ezek is érdekelhetik