Labdarúgás: a spanyol és a mali válogatottba is behívták Adama Traorét

MTI MTIMTI MTI
2020.10.02. 15:41
null
A spanyol és a mali labdarúgó-válogatottba is kapott meghívót Adama Traoré, a Wolverhampton Wanderers csatára (Fotó: AFP)
A spanyol és a mali labdarúgó-válogatottba is kapott meghívót Adama Traoré, a Wolverhampton Wanderers csatára.

 

A 24 éves támadónak kedden az afrikai ország szövetségi kapitánya, Mohamed Magassouba küldött meghívót, majd pénteken Luis Enrique spanyol kapitány válogatta be együttese bő keretébe.

A mali szülőktől származó, de Spanyolországban született Traoré korábban azt mondta, az ibériai válogatottat részesíti előnyben, de – bár már a korábbi összetartásokra is kapott meghívót – sérülés, illetve koronavírus-fertőzés miatt még nem mutatkozhatott be az együttesben, azaz egyelőre Mali színeiben is szerepelhetne.

Luis Enrique kijelentette, bízik abban, hogy a spanyol utánpótlás-válogatottakban szerepelt, masszív felépítésű csatár őket választja, ugyanakkor erről a játékosnak kell döntenie.

„Bárhogy is határoz, azt tiszteletben fogjuk tartani” – tette hozzá a szakember, akinek csapata jövő szerdán az Európa-bajnok portugálok vendége lesz felkészülési mérkőzésen, ezt követően a Nemzetek Ligájában Svájcot fogadja, majd Ukrajnába utazik.

A mali csapat Ghánával és Iránnal vív felkészülési találkozókat jövő pénteken, illetve október 13-án.

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Nem sikerült megegyezni, elmarad a Finalissima – hivatalos

Minden más foci
2026.03.15. 15:57

„Kerkez Milos fantasztikus balhátvéd” – Andy Robertson méltatta posztriválisát a Wolverhampton legyőzése után

Angol labdarúgás
2026.03.07. 09:07

Visszavágott a bajnoki vereségért, és bejutott a legjobb nyolc közé az FA-kupában a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.03.06. 22:52

„Ez a mérkőzés jól összefoglalja az idényünket” – Arne Slot a Liverpool kiesőjelölt elleni veresége után

Angol labdarúgás
2026.03.04. 07:06

A végén jöttek a gólok – a Liverpool kikapott Wolverhamptonban

Angol labdarúgás
2026.03.03. 23:19

Az Arsenal után az Aston Villát is meglepte otthon a Wolves – már két győzelme van a sereghajtónak

Angol labdarúgás
2026.02.27. 23:06

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06
Ezek is érdekelhetik