Sepsi: „Már semmit sem értek ebből a bajnokságból”

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2020.07.20. 10:19
null
Leo Grozavu
A sepsiszentgyörgyiek vezetőedzője, Leo Grozavu bosszús, amiért elhalasztották szerdai kupadöntős ellenfelük, a FCSB szombati bajnokiját.

Cseppet sem volt elégedett a nagyszebeni 2–2-es döntetlen után Leo Grozavu, a Sepsi OSK edzője, akit nem elsősorban a játék vagy az eredmény dühített fel, hanem a szintén szombati FCSB–CFR találkozó elhalasztása. A felsőházi rangadót a kolozsvári szélső, Alexandru Paun pozitív koronavírustesztje miatt nem játszották le, ám az edző szerint a bukaresti csapat ezzel előnyhöz jutott az övével szemben a szerda esti Román Kupa-döntő előtt (a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti).

„Egyesek egész héten pihennek, míg mások háromnaponta játszanak   – nyilatkozta Leo Grozavu a Hermannstadt elleni bajnoki utáni online sajtótájékoztatón. – Én már semmit sem értek ebből a bajnokságból, amelyben teljesen egyenlőtlenek a feltételek.”

A szentgyörgyi szakvezető kezdettől fogva azok közé tartozik, akik szerint jobb lenne lezárni a koronavírus-járvány miatt teljesen visszás idényt, és a következő kiírás előkészítésével foglalkozni. Hasonló véleményen vannak a listavezető Universitatea Craiova, valamint a kiesés ellen küzdő Poli Iasi és Dinamo vezetői is, ám az ő esetükben hiányzik a következetesség: míg a futballélet márciusi leállásakor még a folytatás mellett voltak, most klubjuk érdekeit nézve követelik az idő előtti befejezést.

A bajnokságot szervező profi liga (LPF) viszont továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a bajnoki cím és a kiesés is a pályán dőljön el. Justin Stefan, a LPF főtitkára vasárnapi közleményében azt írta, hogy amíg van szabad időpont a versenynaptárban, addig ragaszkodnak a bajnokság végigjátszásához.

LIGA 1, ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS
Az élcsoport:    
1. Viitorul 38 pont (9 mérk.), 2. Clinceni 29, 3. Voluntari 28 (12–6), 4. Sepsi 28 (15–15), 5. Hermannstadt 28 (12–12, 9)
ROMÁN KUPA, DÖNTŐ
Szerda
19.00:
Sepsi–FCSB (tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
34 perce

A 18 éves Batzula Hunor góljával vezetett, de végül megint ikszelt a Sepsi

Minden más foci
2026.08.23. 17:52

Hosszabbítás után harcolta ki a Román Kupa csoportkörébe jutást a Sepsi

Minden más foci
2026.08.19. 20:55

Nem született gól a Superliga első székely derbijén

Minden más foci
2026.08.15. 19:48

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
2026.08.14. 17:58

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
2026.08.10. 22:51

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
2026.07.22. 17:39