Liga 1: nehéz a Sepsit összeállítani a sok hiányzó miatt

B. M.B. M.
2020.07.25. 17:47
null
Nehéz helyzetben Grozavu (Fotó: Sepsi OSK)
Címkék
A Liga 1 egyik leggólszegényebb párharcának utolsó felvonását rendezik meg vasárnap délután: a FC Voluntari és a Sepsi OSK eddigi három összecsapása közül az első kettőn nem esett gól, a harmadikat viszont a Bukarest melletti község csapata nyerte meg 2–1-re Sepsiszentgyörgyön.

 

Bár a koronavírus eddig mindkét csapatot elkerülte, mégis befolyásolja a küzdelmüket: szombaton derült ki, hogy az elhalasztott mérkőzések miatt 15 óra helyett a televíziós közvetítés szempontjából kedvezőbb 19 órakor kezdődik a találkozó.

ELURALKODIK A VÍRUS
Koronavírus-pánik kezd eluralkodni a román futballban, miután a Liga 1 hétvégi fordulójában hétből csupán négy mérkőzést lehet megrendezni az egyre több csapatnál felbukkanó betegség miatt. Szombaton a Poli Iasi jobbhátvédje, Rodny Lopes Cabral tesztje lett pozitív néhány órával az Academica Clinceni elleni találkozót megelőzően. A Profi Liga elhalasztotta a mérkőzést, majd amikor délután Cabral második tesztje már negatív lett, bejelentette, hogy vasárnap mégis megrendezik. A liga vezetőit egyre jobban szorítja az idő, hiszen az európai kupák nevezési határideje miatt a következő nyolc napban legalább a felsőház küzdelmeit be kellene fejezni, a csapatok pedig a bajnokság lezárását követelik – mindegyik a neki leginkább kedvező végeredmény kihirdetésével. Jelenleg a Dinamo 18 és a CFR 12 játékosa fertőzött, a kolozsvári csapatnál a szakmai és adminisztratív stábban is akadt tíz pozitív eset. Az Universitatea Craiovánál három vezetőnél mutatták ki a vírust.

A székelyföldi csapatban nem léphet pályára a kupadöntőben kiállított középhátvéd, Rasíd Buhenna, de Leo Grozavu vezetőedző elmondása szerint a fizikálisan és mentálisan is fáradt keretből nem lesz könnyű kiválasztani a legütősebb tizenegyet.

„Vannak kisebb sérülések is, és a játékosok fáradtsági szintje is nagyon eltérő. Mentálisan és fizikailag is nehéz összecsapás vár ránk, nagy még a csalódottság az elvesztett kupadöntő után” – mondta a Sepsi szakvezetője, aki csapata pokoli programja (11 mérkőzés az elmúlt 42 napban) miatt edzéseket is alig tudott tartani az elmúlt hetekben.

A Voluntari és a Sepsi jelenleg azonos pontszámmal (28) áll a kilencedik és tizedik helyen, öt ponttal megelőzve az osztályozós pozíciót elfoglaló Poli Iasit.

A hazai csapat a június újrakezdés után az alsóház legjobb formában futballozó csapata volt, zsinórban öt győzelmet aratott, de júliusban már elfelejtett nyerni: legutóbbi három mérkőzésén csak egy pontot szerzett, így a Sepsihez hasonlóan egyelőre még nem lehet biztos a bennmaradásban.

ROMÁN LIGA 1
OSZTÁLYOZÓ CSOPORT
11. FORDULÓ
19.00:
FC Voluntari–Sepsi OSK – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
2 órája

Az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.11.01. 16:38

Román Kupa: csak döntetlent játszott, és kiesett a Sepsi

Minden más foci
2026.10.29. 18:29

Nagy pofonba szaladt bele hazai pályán a Sepsi

Minden más foci
2026.10.26. 22:02

Superliga: idegenben ikszelt a Petrolullal a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.10.17. 21:03

A román szövetséghez fordult a Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
2026.10.12. 14:25

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

A Sepsi visszavágott a CFR-nek a kupában elszenvedett vereségért

Minden más foci
2026.09.12. 20:09