Franciaország: a bahreini királyság lett a Paris FC főszponzora

MTI MTIMTI MTI
2020.07.28. 12:39
null
A PFC jelenleg a Ligue 2 tagja (Fotó: AFP)
A bahreini királyság részvényese és főszponzora lett a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris FC csapatának.


A klub közleménye szerint Bahrein 20 százalékos tulajdonrészt szerzett az egyesületben, melynek célja, hogy a következő három év alatt az élvonalba jusson.

A Paris FC további külföldi befektetőket szeretne megnyerni, azonban a klub vezetése és működésének ellenőrzése a továbbiakban is a francia többségi tulajdonosi kör feladata lesz.
Bahrein már korábban is hajtott végre befektetéseket a sportban, 2007-ben például részvényeket vásárolt a Formula–1-es McLaren-istállóban.

Az első osztályban bajnok Paris Saint-Germainben 2011-ben katari befektetőcsoport szerzett tulajdonrészt, a PSG pedig azóta hétszer diadalmaskodott a bajnokságban, ugyanennyi alkalommal hódította el a Szuperkupát, ötször pedig a Francia Kupában és a Ligakupában is legyőzhetetlennek bizonyult. A Bajnokok Ligája trófeáját ugyanakkor az elmúlt kilenc évben egyszer sem sikerült megnyernie a csapatnak.

Legfrissebb hírek

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
2026.08.14. 23:01

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
2026.08.14. 20:42

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2026.08.10. 17:03

Csongvai jókor jó helyen: bérletesei számával rekordot döntött Saint-Étienne

Francia labdarúgás
2026.08.01. 12:11

A Girondins Bordeaux indított egy utolsó utáni akciót az életben maradásért

Francia labdarúgás
2026.07.22. 13:16

Ligue 1: Negóék ezúttal sem tudtak nyerni, de legalább pontot szereztek idegenben

Francia labdarúgás
2026.04.18. 21:11

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
2026.04.10. 23:10

Ligue 1: Negóék pontot szereztek a Lyon ellen

Francia labdarúgás
2026.03.15. 19:17