UEFA: A döntéssel a magyar labdarúgás fejlődését ismerték el – Csányi

H. K.H. K.
2020.06.17. 16:22
null
Csányi Sándor szerint az UEFA a döntéssel a magyar labdarúgás fejlődését, az infrastruktúra megújulását, valamint azt ismerte el, hogy a futballélet koronavírus utáni újraindulásában Magyarország az élen járt (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint megírtuk, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szerdán sajtótájékoztatón bejelentette, hogy szeptember 24-én a Puskás Arénában rendezik meg az európai Szuperkupa-mérkőzést. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke – aki egyben az UEFA alelnöke, valamint az UEFA Nemzeti válogatottak versenyeztetési bizottságának első embere – úgy véli, a szervezet a döntéssel többek között azt ismerte el, hogy „Magyarország az élen járt a futballélet koronavírus utáni újraindulásában”.

 

„Az UEFA Szuperkupa-mérkőzés rendezésével hazánk ismét kiemelkedő sporteseménynek adhat otthont. Remélhetőleg a magyar futballszurkolók személyesen, a helyszínen láthatják majd a kontinens legjobbjait”idézi az mlsz.hu Csányi Sándort, az MLSZ elnökét.

Az UEFA a döntéssel a magyar labdarúgás fejlődését, az infrastruktúra megújulását, valamint azt ismerte el, hogy a futballélet koronavírus utáni újraindulásában Magyarország az élen járt.”

A részletekről és az UEFA további bejelentéseiről ide kattintva olvashat!

Legfrissebb hírek

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.03.16. 16:04

Az MLSZ pénzbüntetésre ítélte a Debreceni VSC-t és a Nyíregyháza Spartacust

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 14:37

Újabb két NB II-es rangadó kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2026.03.05. 14:04

Egyelőre nincs másik helyszín, jövő héten döntenek a Finalissimáról

Minden más foci
2026.03.05. 11:47

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

A Galatasaray szurkolói nem lehetnek ott Liverpoolban

Bajnokok Ligája
2026.03.04. 12:53

MLSZ: húsvéthétfőn és az országgyűlési választás napján nem rendeznek mérkőzéseket

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 21:50

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
2026.02.27. 17:07
Ezek is érdekelhetik