PSG: Thiago Silva a Bajnokok Ligája végéig marad – hivatalos

2020.06.30. 11:21
null
Thiago Silva augusztusig hosszabbított a PSG-vel (Fotó: AFP)
A francia Paris Saint-Germain a hivatalos honlapján bejelentette, megegyezett Thiago Silvával, Eric Maxim Choupo-Motinggal és Sergio Ricóval, hogy a három labdarúgó a Bajnokok Ligája 2019–2020-as idénye végéig marad a klubnál. A fővárosi alakulat ezzel együtt 2024-ig meghosszabbította Layvin Kurzawa szerződését is.

 

A PSG-nél többek között Thiago Silvának, Eric Maxim Choupo-Motingnak, Thomas Meunier-nek és Edinson Cavaninak is lejár a szerződése 2020. június 30-án. A francia egyesület a klubot 2012 óta szolgáló Silvával és a 2018-ban érkezett Choupo-Motinggal abban maradt, hogy a 2019–2020-as idényből hátralévő tétmeccsekig nem távoznak a klubtól.

A Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató klub július 24-én a Saint-Étienne-nel csap össze a Francia Kupa-döntőben, 31-én pedig az Olympique Lyon lesz az ellenfele a Ligakupa fináléjában. A párizsi csapat a BL-ben bejutott a legjobb nyolc közé. A legrangosabb európai kupasorozatot augusztusban Portugáliában fejezik be.

 

 

Thomas Meunier-t a német Borussia Dortmund szerződtette. A helyi sajtó szerint a belga védő nem fogadta el a PSG hosszabbítási ajánlatát a BL-re vonatkozóan.

A spanyol kapus Sergio Rico a Sevillától érkezett kölcsönbe 2019 őszén, s a két klub meghosszabbította a megállapodást augusztusig.

A PSG továbbra sem számolt be arról, mi lesz a klub történetének legtöbb gólt szerző futballistájával, az uruguayi Edinson Cavanival, aki július 1-jétől szabadon igazolható játékos. Úgy tudni, ő sem akar szerepelni a PSG-vel a BL portugáliai szakaszában.

Layvin Kurzawa viszont biztosan marad a PSG-nél. A 27 esztendős francia válogatott balhátvéd – aki 2015 óta szerepel a párizsiaknál – 2024-ig szóló új megállapodást írt alá.

>

 

Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
18 órája

A Chelsea-nek gólt lőtt, de a BL negyeddöntőit várhatóan kihagyja a PSG támadója

Bajnokok Ligája
18 órája

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:48

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Nincs több labdás rituálé a nagy meccsre készülő Chelsea-nél

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 10:23

Ligue 1: Negóék pontot szereztek a Lyon ellen

Francia labdarúgás
2026.03.15. 19:17

Ligue 1: pont nélkül maradt a Lens az újonc otthonában, nem tudta megelőzni a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.03.14. 22:58

Ligue 1: Guiri megint lecsapott, sorozatban harmadszor nyert a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.13. 22:49
Ezek is érdekelhetik