Ligue 1: a Monaco fél évre eltiltott szélsője sem nyer a koronavírussal

2020.05.17. 18:58
null
Gelson Martins februárban kapott piros lapot, novemberig nem játszhat miatta (Fotó: AFP)
A Francia Labdarúgó-szövetség úgy határozott, hogy a meghatározott időre eltiltott játékosok esetében kiesik a bajnokság felfüggesztésétől június 30-ig eltelő idő, azaz ennyivel tovább nem léphetnek majd pályára. Ez azt jelenti, hogy a Nimes elleni februári bajnokin kiállított, majd a játékvezető meglökése miatt fél évre eltiltott monacói Gelson Martins legkorábban novemberben lehet majd bevethető.

 

Az RMS Sport beszámolója szerint Franciaországban komoly dilemmát okozott a helyzet: a meghatározott számú mérkőzésre eltiltott játékosok büntetése nem telik, miközben a meghatározott időre eltiltott futballisták profitálnak a bajnokság berekesztéséből, és tényleges bűnhődés, azaz meccsek kihagyása nélkül kerülnek egyre közelebb a visszatéréshez.

Épp ezért a szövetség és a liga végül úgy határozott, hogy a Ligue 1 március 13-ai felfüggesztése, valamint június 30-a közt eltelő időt nem veszik figyelembe az érintettek büntetésénél, ez a mintegy három és fél hónap hozzáadódik majd az eredetileg kiszabott időtartamhoz.

Mint emlékezetes, Gelson Martins február elején a Nimes elleni találkozón meglökte Mikaël Lesage játékvezetőt, amiért azonnal piros lapot kapott.

A szövetség fegyelmi bizottsága február 6-án felfüggesztette a portugált, majd a március 5-i határozatában közölte, úgy döntött, hat hónapig nem játszhat a 24 éves futballista.

Az eltiltás február 6-én lépett hatályba, így a labdarúgó leghamarabb augusztus 6-án jelentkezhetett volna játékra. Ebből az FFF döntése értelmében november vége lesz...

A francia élvonal küzdelemsorozatát március 13-án felfüggesztették, majd április végén kihirdették a berekesztését is. A bajnokságot szervező francia liga (LFP) rendkívüli ülést tartott, itt a tagok (vagyis a klubok képviselői) megszavazták, hogy hirdessenek végeredményt. A döntés alapján aMarseilleelőtt 12 ponttal vezetőPSGmegkapta a bajnoki címet. A kiesőkről és feljutókról is határoztak: a 19. és 20. helyen állóAmiensésToulousebúcsúzott, míg a másodosztály első két helyezettje, a Lorient és a Lensa Ligue 1-ben folytathatja az új idényben.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
2026.04.28. 23:07

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
2026.04.26. 22:43

Simán nyert a PSG, hatpontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
2026.04.25. 23:00

A Lens háromgólos hátrányból ikszelt az „xG-gyilkos” Brest otthonában

Francia labdarúgás
2026.04.24. 22:50

Marca: Endrick szörnyeteg üzemmódba kapcsolt

Francia labdarúgás
2026.04.24. 13:44

Kvarachelia duplázott, a PSG simán legyőzte a Nantes-ot a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
2026.04.22. 21:00

A Lens a Toulouse-on átgázolva jutott be a Francia Kupa döntőjébe

Francia labdarúgás
2026.04.21. 23:07

Hazai pályán kapott ki a PSG a Lyontól; reménytelen helyzetben a Metz

Francia labdarúgás
2026.04.19. 23:30
Ezek is érdekelhetik