Labdarúgás: a KPMG szerint a Real Madrid a legértékesebb klub

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.28. 13:00
null
Továbbra is a Real Madrid a legértékesebb klub (Fotó: AFP, illusztráció)
Továbbra is a Real Madridot tartja a legértékesebb európai futballklubnak a KPMG könyvvizsgáló cég.    

 

A spanyol egyesület értékét közel 3.5 milliárd euróra becsüli a vállalat, amely ötödik éve készítette el összeállítását az európai klubokról.

A listán annak ellenére a Manchester United maradt a második helyen, hogy pályán korántsem olyan eredményes, mint az élmezőny többi együttese. A harmadik helyre az FC Barcelona jött fel a Bayern Münchent megelőzve, a bajor klub értékét már hárommilliárd euró alá becsülik.

A jelentés a klubokat vállalati értékük alapján rangsorolja, amely a jövedelmezőséget, a népszerűséget, a sporteredményeket, a televíziós közvetítési jogokat és a stadion tulajdonjogi viszonyait vette figyelembe január elsejei állapotig, azaz a koronavírus-járvány hatásai még nincsenek benne.

„A klubok értékére nyilvánvalóan hatással volt, de a közvetlen hatást még nem lehet számszerűsíteni” – mondta Andrea Sartori, a KPMG sportvezetője.

A KPMG listája szerint a tíz legértékesebb európai klub
1. Real Madrid (spanyol) 3.478 milliárd euró
2. Manchester United (angol) 3.342
3. FC Barcelona (spanyol) 3.193
4. Bayern München (német) 2.878
5. FC Liverpool (angol) 2.658
6. Manchester City (angol) 2.606
7. Chelsea (angol) 2.216
8. Tottenham Hotspur (angol) 2.067
9. Paris Saint-Germain (francia) 1.911
10. Arsenal (angol) 1.852

Legfrissebb hírek

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38
Ezek is érdekelhetik