Brazília: 38 pozitív koronavírusteszt egyetlen klubnál – hivatalos

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.08. 10:53
null
Jorge Jesus, a Flamengo portugál trénere (Fotó: AFP)
38 koronavírusteszt is pozitív lett a Flamengónál – számolt be hivatalos közleményben a klub. A brazil csapatnál a játékosok mellett azok hozzátartozóit és minden alkalmazottat, összesen 293 főt teszteltek, miután múlt héten elhunyt Jorginho, az együttest majd 40 éven át szolgáló masszőr.

 

A 38 pozitív eredményből három érinti közvetlenül a játékosokat. A közlemény szerint a maradék a szakmai stáb és a családtagok körében volt.

Már március végén arról lehetett olvasni, hogy a koronavírus elérte a Flamengót, és a csapat vezetőedzője, a 65 éves Jorge Jesus is pozitív tesztet produkált. Később a klub arról számolt be, nem volt egyértelmű, hogy a tréner beteg-e vagy sem, ugyanis az első tesztje negatív, a második pozitív, a harmadik ismét negatív volt és a jellegzetes tüneteket sem produkálta.

Az életének 69. esztendejében elhunyt Jorginho esete már más volt. Neki hetek óta egyre romlott az állapota. A klub masszőre 40 éve állt a Flamengo alkalmazásában, emellett a brazil válogatott munkáját is segítette, többek között a 2002-es világbajnoki győzelem alatt is.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05
Ezek is érdekelhetik