Horvátország: így oldják meg a nagy klubok a bércsökkentést

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.04.02. 09:16
null
A Hajduknál is kiesik a bevétel, de Splitben még nem terveznek bércsökkentést (Fotó: Török Attila)
A napokban többször is beszámoltunk róla, hogy milyen botrány alakult ki a Dinamo Zagrebnél, amely a koronavírus-járvány miatt elrendelt bajnoki kényszerszünetben bércsökkentést akart bevezetni a klub játékosai és edzői körében, de miután nem járt sikerrel, a szakmai stábot Nenad Bjelica vezetőedző kivételével elbocsátotta. A botrány kapcsán a Sportské Novosty nemcsak azt szedte össze, a négy nagy klub – a Dinamo, a Hajduk Split, az Eszék és a Rijeka – mit tesz ebben a helyzetben, hanem a játékosok fizetésének listáját is.

 

A lap kitér a Dinamo botrányára, amelyben a klub vezetői nem jutottak egyezségre a játékosokkal, sőt, a stáb elbocsátását követően béreket hoztak nyilvánosságra.

Szóba kerül, hogy Rijekában és Eszéken nem volt ilyen probléma, a lap információi szerint a kikötővárosban 70 százalékkal csökkentik a játékosok bérét a válsághelyzetben, de később törlesztik az elmaradásokat. A magyar tulajdonban lévő eszéki klubnál a játékosok a bérük feléről mondanak le, míg a Hajduk Splitnél jelezték, egyelőre nincs szükség megszorításokra.

A Sportské Novosty szerdán azt is publikálta, a négy topcsapatban mekkora a játékosok fizetése. A legalacsonyabb összegek a Rijekánál vannak, az osztrák-lengyel Alexander Gorgon és a horvát Domagoj Pavicic 240-240 ezer euróval a legtöbbet keresi. Eszéken Kleinheisler László bére a legmagasabb 350 ezer euróval. A magyar válogatott középpályás Splitben dobogós lenne a nigériai Samuel Eduok (600 ezer) és a horvát Mijo Caktas (500 ezer) mögött, de a Dinamónál csak a 18. helyre férne oda. A fővárosiaknál a horvát Arijam Ademi és a bosnyák Izet Hajrovic egyaránt 850 ezer euróval éllovas.

A horvát sajtó által a Mol Fehérvárral hírbe hozott spliti Hamza Barry éves fizetését 180 ezer euróra teszi a Sportské Novosty, amely szerint a Hajduk Splittől a Puskás Akadémiának kölcsönadott Gyurcsó Ádám bére évi 240 ezer euró.

Legfrissebb hírek

Drámai hosszabbításban jutott tovább a Ludogorec, a bolgár csapat lesz az FTC ellenfele a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 22:09

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
2025.07.28. 11:12

Nem hozott gólt a Ferencváros lehetséges ellenfeleinek csatája

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:41

Felkészülés: az Újpest kontrából szerzett góllal verte meg az Eszéket

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 19:16

Az izraeli bajnoktól ötöt kapott a Vasas, gólgazdag meccset játszott a Szentlőrinc az Eszékkel

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 23:06

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
2025.06.15. 17:37

Sajtóhír: az Újpest helyett a Dinamo Zagrebet választotta a 21 éves horvát szélső

Labdarúgó NB I
2025.06.04. 10:48

A ráadás tizedik percében egyenlített Gyökeres, hosszabbításban Portugál Kupa-győztes a Sporting

Minden más foci
2025.05.25. 23:01
Ezek is érdekelhetik